—

Amióta lediplomázott, az orosz hölgy körül jó és rossz dolgok egyaránt történtek. Nehéz lenne megmondani, melyek voltak túlsúlyban. Kétségtelenül pozitívnak hatott a külföldi egyetemi felvételik kedvező alakulása (bár előre sosem szabad inni a medve bőrére...), a család örömteli reakciói, közeli barátainak sikerei. Ezzel együtt anyai nagyapjának halála erősen megrázta az orosz hölgyet. Azon a héten történt, amikor leállamvizsgázott: nagyapja egy szomorú, szürke délutánon hosszas (majdnem tíz éven át tartó), megalázó betegség után a gondozó családtagok körében elhunyt. A haláleset nem ért váratlanul senkit, hiszen már egy ideje jelentősen rosszabbra fordult az állapota. A tény, hogy mindenkinek volt ideje magában felkészülni az elkerülhetetlenre mindenképpen segítette és segíteni fogja a súlyos veszteség feldolgozását. A nagypapa halála tulajdonképpen megváltás volt számára is, és a környezetére nézve is. A hosszú szenvedése alatt a gondozó családtagok is megroskadtak, fáradtak, betegesek lettek. Senki - aki pedig ismerte Pista papát, pláne - nem így képzelte el az utolsó éveit. Az életerős, izmos, nagydarab, víg kedélyű (öreg)úrból szinte nem maradt semmi, ami a régi valójára emlékeztetett volna. Egy csoda volt, hogy ennyi időt velünk maradhatott, bár az utóbbi időben mindez nehezen volt életnek nevezhető. Ezt tudta ő is, tiltakozott is ellene néha, de nem volt mit tenni. Madame Chauchat emlékezett és mindig emlékezni fog a "régi", betegség előtti nagypapájára. Hogy is felejthetné el azokat az éjszakákat, amikor együtt nézték a papa szobájából a csillagokat, tanulta a neveiket, kérdezgetett róluk? Vagy amikor együtt rótták a nagy bajai kertet és mindenféle kerti, természeti dologról beszélgettek? Persze mindezt úgy, hogy egy gyereknek is világos és érdekes legyen. Nagyszerű ember volt a nagypapa; emellett sok hibája is volt, de ugyan kinek nem? Chauchat asszony mindig úgy fog emlékezni rá, ahogyan most itt leírta: a jó emlékek ezerszer erősebbek és tartósabbak, mint a rosszak, legalábbis annak kell(ene) lenniük. Madame Chauchat törekedni fog rá, hogy minden alkalommal, amikor a nagypapa eszébe jut, a legjobb kép villanjon fel róla, az, ami a leginkább volt jellemző rá, és ami miatt a leginkább lehetett szeretni. Ilyen szempontból az orosz hölgynek (s egyben minden családtagjának) hálásnak kellett lenniük azért, hogy bőven volt idejük elbúcsúzni Pista papától. Talán ez a legfőbb (és esetleg az egyetlen) "előnye" annak, ha valaki nem egyik pillanatról a másikra, hirtelen hal meg. Ha a hozzátartozók - és nem utolsó sorban maga a személy - tudják, hogy a vég közelít, alkalmuk nyílik elbúcsúzni a szeretett embertől, már előre elkezdhetik feldolgozni a jövőbeni hiányt, és a halál sem fogja őket villámcsapásként érni. Talán jobb ez így, mint a hirtelen, váratlan vég. Ott nincs idő semmire, nincs mit tenni, az ember volt és nincs. Persze az is igaz, hogy az olyan hosszú betegségek, mint a nagypapáé már túl hosszúak. De ami megtörtént, az megtörtént. Chauchat asszony tudta, hogy most egy csöndes, nehezebb periódus következik a család életében. A papa halálával felszínre kerültek más problémák, amelyekkel foglalkozni kellett. Legelőször is ott volt a gyász és a temetés. A dolgok lassan, de haladtak előre a maguk medrében, miközben a januári hétköznapok furcsa, hideg közönye kissé rátelepedett mindenre. Legalábbis néha így tűnt.

Diploma

A mai napon Madame Chauchat lediplomázott.
Az a szűk (bő?) két hét, amelyet a záróvizsgára való készülésre szánt, elegendőnek bizonyult és meghozta a várt sikert. A bizottság nagyon elégedett volt, az orosz hölgy pedig külön örült, hogy olyan tételt is húzott, amelyben kifejezetten otthon érezte magát, és amelyről szívesen beszélt (A modern francia regény és a metafikció). A záróvizsgára kapott ötös érdemjegy az egyetemi tanulmányainak végét is jelentette, már ami a BA-képzést (egyetemi alapképzés) illeti. Ahogy az egyik kedves barátja mondta: egy korszak zárult le. Valóban. Három és fél rengeteg munkával és tanulással eltöltött év eredménye ez, amelyhez társult egy nem kisebb jelentőségű emberi (baráti) kapcsolatrendszer kiépítése is. Madame Chauchat összességében nagyon elégedett volt mind a vizsgán nyújtott teljesítményével, mind az összegyetemi eredményeivel. Diplomás ember lett, egyetemi végzettséggel bíró értelmiségi. Örült ennek. Nagyon.

Szilveszter, Wolf Kati, záróvizsga

Madame Chauchat-nak nagyon jól telt a Szilveszter éjszaka. A barátaival töltötte először egy házi jellegű ünnepen, később pedig egy klubban, ahova máskor is gyakran szoktak járni. Az orosz hölgy ugyanakkor szilárdan meg volt arról győződve, hogy a december 31. "parti-imperatívusza" valójában nagyon hiábavaló és mondén dolog. Ugyan mi értelme az évnek pont ezen a napján ennyire kötelező jelleggel (mert az emberek többsége ezt igenis kötelezőnek érzi) partikba indulni? Miben különbözik ez az éjjel a többitől? Nyilván semmiben. Ennek ellenére jó volt kiruccanni az éjszakába. Nem volt mellékes az sem, hogy a választott éjszakai klub nem kisebb személyiségnek, mint magának Wolf Katinak adott otthont, aki egy rövid újévi koncerttel kedveskedett a közönségnek. Sőt - ahogy számos fotó is tanúskodik róla -, a koncert után is ott maradt bulizni a vidám fiatalokkal. Az orosz hölgy nem is gondolta volna róla, hogy ennyire "belevaló".
Az újévi láz elmúltával ismét elkezdődtek a szürke hétköznapok (véletlenül sem fehérek, mivel hó egyáltalán nem esett kb. karácsony előtt óta), amelyek egyet jelentettek Chauchat asszony számára a záróvizsgára (régi szóhasználattal: államvizsgára) való felkészüléssel. A dolog 3x10 tétel megtanulását (illetve átismétlését) foglalta magában a január 17-i vizsgáig. A 10-10-10 tétel a francia irodalom, nyelvészet és országismeret (civilizáció) területeit volt hivatott lefedni. A tanulás nem járt sok fáradsággal, mivel javarészt úgyis alaposan ismert dolgokról volt szó. Viszont le kellett ülni az íróasztal elé, ami elég szokatlannak tűnt... Az orosz hölgynek emellett lesz még egy apró vizsgája a modern regény elméletéről és a kánonjába tartozó néhány műről éppen a záróvizsga írásbelijének napján. Sajnos, ügyesebben nem lehetett megoldani.
Arra, hogy mi lesz a záróvizsga után, egyelőre még nem gondolt. Illetve gondolt, de felesleges lett volna emiatt emésztenie magát. Amúgy is sok stresszt okozott a várakozás az MA-jelentkezésekre. Legalább ezeknek lenne lassan eredményük!