"Anyégin, megvallom tenéked, én már csak Tatyánáért élek..."

« Je ne veux pas d'autres corps. Je me contente du tien. Sans doute, il n'est guère possible de se refuser les désirs instantanés qui naissent dans chaque homme et femme... Ou surtout dans les hommes. Mais, malgré ces autres corps étrangers, flous et peu connus, quand tu es auprès de moi et que je sens ta chaleur, ton haleine, le parfum de ton corps et de tes cheveux, je commence à oublier ces désirs ; auprès de toi, je commence à vivre. Le monde extérieur s'éteint et je reste avec toi dans la connivence obscure de l'amour. Désormais les deux corps ne font qu'un, les sens s'unissent dans une nouvelle perception de la réalité : je te regarde et tu me regardes. C'est la seule réalité qui nous reste, et elle nous suffit.
Nul d'entre nous n'a besoin de rien d'autre. »

(Pierre Girotin, À travers les chambres, New York, Wilhelm & Gronkuff, 1974, p. 67)

Meghiúsult shopping, időkeret, pezsgő nyár

A mai szép szombat reggelen Madame Chauchat szeretett volna vásárolni menni a városba, hogy feldobja az esti bulira tervezett outfitjét, azonban egy nagyon kellemetlen hasmenésroham otthon tartotta. Az esti partit nagyon várta, amelynek a realitása viszont így megkérdőjeleződni látszott. De egyelőre semmi sem dőlt el véglegesen.
Amióta végzett a vizsgáival, Chauchat asszony ideje nagy részét olvasással, filmnézéssel és a barátaival való találkozgatással töltötte. Nem volt ebben semmi rossz, azonban ideje lett volna némi keretet adnia a mindennapok folyásának, mert az idő - az értékes idő! - kezdett kisiklani a kezei közül. Persze nyáron nincs ezzel baj, de azért... Az edzést nem igazán sikerült rendszeressé tennie, emiatt persze gyötörte is a lelkiismeret-furdalás. A következő héttől mindennek komolyabb keretet fog adni, csak gyógyuljon meg addigra.
Ezek mellett már várta, hogy kicsit felpezsdüljön a nyári szünet: strandra, tengerre, szép időre vágyott. És persze készülnie kellett a két nyelvvizsgájára, valamint be kellett fejeznie - nyomdakész állapotba kellett varázsolnia - a Csehov-publikációját. És ott volt még a többi terv...

Diszkréció, emlékezés, továbblépés

A mainstream hollywoodi filmekről sok minden elmondható, egy dolog azonban biztosan nem: hogy a művészi nyelvük diszkrét. Kivételek viszont mindig vannak. Ilyen az A Single Man. A tét itt mondhatni magasabb is, mint az átlag esetében, hiszen nem mást kell megformálni, mint két férfi egymás iránti szerelmét. Az évszázados tabut, a kimondhatatlant, a rejtőzködőt, a sokak számára érthetetlent, a provokatívat... Itt azonban másról van szó. A film központi témája a partner elvesztése és az a teher, amely az életben maradt másik félre nehezedik a haláleset után. Nem ismerjük meg részletesen a baleset körülményeit, mint ahogy az egykori szerelmük történetét sem: csak néhány reminiszcenciaszerű snitt alapján tudjuk rekonstruálni egy részét annak a harmóniának, amely a két férfi között valaha létezett. A filmnyelv minimalizmusa, a színek eltompulása az emlékek előretörésekor, a tekintet motívuma mind része annak a diszkréciónak, amellyel a főszereplő egyetlen - utolsó - napjának történéseit végigkövetjük. És amennyire finom a már részben múlttá lett szerelem ábrázolása, olyannyira az a jelenben felsejlő új kapcsolaté: az egyetemi fiatalember szüzsésen és motivikusan is összefonódik az egykori tengerész alakjával, aki elsőre rabul ejtette a professzort, és akinek fiatal alakmása talán újra elhozhatná a boldogságot a férfi életébe. Elhozhatná azt a szerelmet, amelyet senki sem nevez nevén, de amelyről mégis mindenki tud; amelyet senki sem ért igazán, de mégis érzi a nagyságát; amelyet elutasítanak, de mindezek ellenére fennmarad, és csak egyre erősebb lesz. Erősebb és kitörölhetetlen. Viszont ha megszűnik, tovább kell lépni. Felejteni semmit sem kell, és megbánni sem, mert az emlékek - legyenek jók vagy rosszak - örökre megmaradnak. De tovább kell lépni.

Tom Ford 2009-es filmje Christopher Isherwood A Single Man című 1964-es regénye alapján készült. A regényről itt található rövid ajánló.

Beteljesítés, vakáció, várakozás

Madame Chauchat sosem volt a fogadalmak betartásának embere. Az idei újévkor megfogadott sportolás beteljesítése is sokat váratott magára, de végül is bekövetkezett. Az orosz hölgy egy kedves barátjával elzarándokolt a szomszédos kerület egy meglehetősen tágas (és olcsó) sportlétesítményébe, ahol is kb. másfél órát szenteltek a sportos életmódnak. És bár ezen sorok írása közben Chauchat asszonynak már van némi izomláza, egyértelműen úgy gondolja, hogy a tegnapi nap megérte. Sőt, talán valami újnak a kezdetét is jelenti. Egy egészségesebb, egészségtudatosabb életmódnak a kezdetét. Annyit olvasott már róla, most ideje gyakorlatban is alkalmazni. Heti három alkalom megfelelne.
Máskülönben végzett az egyetemi elfoglaltságaival, így azt is mondhatnánk, hogy beköszöntött számára a nyári vakáció ideje. Sajnos ebbe bele fog szólni némi tanulás is (két nyelvvizsga) és talán némi munka, azonban a problémát nem ezek jelentik, hanem az ismerősök elfoglaltsága - egyelőre senki sem elérhető közülük, mindenki vizsgázgat. Chauchat asszonytól mindig is távol állt az, hogy unatkozzék. Éppen ezért most olyan feladatokat keresett magának, amelyek megtöltik az egyetem befejezése után támadt űrt. Jobban mondva: az utolsó előtti félév befejezése körül támadt űrt.
Ilyenkor, amikor több szabadideje volt, és visszagondolt a még nem is olyan régen elkezdett egyetemi életére, eszébe jutott, hogy úgy egy év múlva mennyivel több mindent fog tudni az elkövetkező idők lehetőségeiről. Továbbtanulás, munka, lakhely stb. Ezek a dolgok nagyon izgalmasak lesznek, viszont muszáj várni rájuk még kb. egy évet. Sajnos.

Utolsó megmérettetés, koncepcióhiány, bizonytalanság

Madame Chauchat ELTE-s pályafutásának minden bizonnyal utolsó kollokviumához érkezett. Minden jó, ha a vége jó: Francia irodalomtörténet 4. - 20. század. Azonban a vizsgára készülés korántsem volt móka és kacagás. Így a BA végére az orosz hölgy kezdte megérteni, miért is szerette sokkal jobban az orosz tanszék által meghirdetett irodalomkurzusokat a franciásoknál. Utóbbiak egyszerűen annyira koncepciótlanok, monotonak, szárazak voltak, hogy aki nem járt be rájuk (vagy nem vizsgázott belőlük), ép ésszel fel sem foghatja. A legnagyobb különbség az orosz és a francia koncepció között az volt, hogy az oroszosok az irodalomoktatás túlsúlyát az előadásokról áthelyezték a szemináriumokra. A minorosok így majdnem ugyanazt tanulták, mint a majorosok, holott sokkal kevesebb óra volt számukra előírva. Azonban még így is sikerült a tekintélyes tudásanyagot átadni, mert a szemináriumok kivétel nélkül mozgalmasak, érdekesek és motiválóak voltak. Nem így a francián. Ott ugyanis az előadás és a gyakorlat tematikája gyakran teljesen megegyezett, így az egyik órán csak a másikon hallott információkat ismételgette gyakran ugyanaz az oktató. Egy alkalomra volt, hogy több könyvet kellett volna elolvasni (pl. egy órára Proustot és Anatole France-ot), úgy, hogy magukra a művekre alig-alig jutott idő. Mindeközben a kollokviumból olyan vizsgatematika készült, amely ugyan csak 13 tételből áll, ám ezen tételek körülbelül feléről nem is esett szó az előadáson. Kötelező szakirodalmat nem jelöltek meg, csak egy "orientations bibliographiques"-t, amely több, egyenként kb. 6-800 oldalas könyvből állt. Nos ezek után két lehetőség maradt: az oktató vagy nagyon szigorú lesz (illetve lássuk be: pusztán következetes), és mindenkit megbuktat, vagy elnéző, de akkor meg nem kell tudni gyakorlatilag semmit, és maguk a tételpontok is nevetségesek lesznek. Madame Chauchat szerint ez utóbbi valószínűbbnek bizonyul majd, habár biztosra nem lehet tudni. Ehhez még hozzátartozik, hogy a vizsga második részében olyan könyvekről is kell beszélni (azt, hogy mit, mindenki maga dönti el), amelyek sem az előadáson, sem a szemináriumon nem kerültek elő. (Az oktató ebből az indokból kihúzta az utolsó tételt a tematikából, mondván, hogy arról nem volt szó - hozzátehetnénk: ilyen erővel még vagy hattal ugyanígy eljárhatott volna.) És ezek után még kérdés, hogy miért nem akar 1 (maximum 2) embernél több francia diszciplináris MA-ra menni...