Átmenet, tervek, történések

Madame Chauchat a bordeaux-i tartózkodásának utolsó három hetét egyfajta átmeneti időszakként élte meg.
Január 15-ével ugyanis véglegesen visszarepül Magyarországra, amivel lezárul a féléves Erasmus séjour. Azonban ez a három hét nagyjából úgy telik, mint ahogy az augusztus vége, szeptember eleje telt a kiutazás előtt. Várakozással. Tervezgetéssel. Némi aggodalommal.
Mert Bordeaux véget ér, de az otthoni dolgok (újra)kezdődnek. És azért bizony tartogatnak érdekességeket...
Persze a három hét alatt még lesz egy-két történés: Szilveszter, La Rochelle, Baszkföld stb.
Ezeket Chauchat asszony várta már, de nagyon. Ugyanakkor egy kicsit szeretett volna már otthon is lenni.
Átmeneti időszak volt ez: fél lábbal (vagy ha úgy tetszik, szívvel) még itt, fél lábbal (szívvel) már ott.

Ponty, parfüm, kakaó

Madame Chauchat rendkívül elégedett volt az idei karácsonnyal.
Kezdetben attól félt, hogy a család hiánya, az idegen környezet (beleértve az idegen szokásokat, a lakótársakat stb.), valamint az apró-cseprő problémák (pl. hogy Bordeaux-ban nem lehetett pontyot kapni a halászléhez) megnehezítik, sőt ellehetetlenítik az ünnepet. Szerencsére nem ez történt.
Fa ugyan nem volt, azonban akadt helyette számtalan karácsonyi dísz: kisangyal, rózsaszín szív kartonanyagból (vagy valami ilyesmi), pirospozsgás, kissé alkoholista arcú mikulás, girlandok, boák, szerteszét szórt arany textildarabok (nehéz elmagyarázni, de azért jól nézett ki).
A menü is jól sikerült. Chauchat asszony jó orosz (?) szokás szerint maga csinálta a halászlét, ill. az aszalt szilvás bárányt; a csirkét, valamint az édességeket (többek között az elképesztően finomra sikeredett kókuszgolyót) pedig kedves lakótársa vállalta magára.
Ajándékok terén a házigazdák jeleskedtek leginkább: Madame Chauchat egy elegáns nyakkendőt kapott (mindig is extravagánsan öltözködött), meg még egy könyvet, meg egy dvd-t, meg egy parfümöt. Ez utóbbi különösen meglepte, mert a lakótársainak alaposan a zsebükbe kellett érte nyúlniok...
Az éjszaka folyamán magyar lakótársával még egy 21 órai (=éjféli) misére is eljutottak. A kórus kicsit álmos énekei, a plébános pergetett beszéde, az Evangélium ódon passé simple-jai nem tettek nagy hatást Madame Chauchat-ra. Mindez nem sokban különbözött gyerekkorának éjféli miséitől. Viszont a misevégi kakaóosztás határozottan szimpatikussá tette ezt az egyébként Szent Lajos király tiszteletére szentelt bordeaux-i templomot.

A karácsonyi ünnepek végeztével újrakezdődnek a megszokott bordeaux-i hétköznapok. Legalábbis arra a három hétre, amíg Chauchat asszony Bordeaux-ban marad.

Hal, díszek, elvilágiasodás

Madame Chauchat-t a karácsonyi készülődés egyes részletei rendkívüli mértékben lehangolták. Mondhatni fel is idegesítették. Mindezen negatív élmények tetőpontja a szenteste előtti napon történő bevásárlás volt, mégpedig az egyik bordeaux-i Auchanban.
Hihetetlen volt. Eleve késve indultak otthonról - mivel Chauchat asszony arab lakótársa vitte el őket autóval -, amelyet nehezített az eső, ill. a meglehetősen csípős hideg idő is. A bevásárlóközpontban természetesen rengetegen voltak. A karácsonyi halászléhez pontyot nem sikerült venni, mert azt nem lehet kapni Franciaországban, legalábbis nem olyan "kis" helyeken, mint az Auchan. Bárányhúst szintén nem sikerült venni, mert ugyan sok fajta volt belőle, de halal [olyan ez az araboknál, mint a zsidóknál a kóser] nem, így az arab lakótárs nem evett volna belőle... Ezért ezen hozzávalókat muszáj lesz 24-én reggel megvennie Madame Chauchat-nak, ha valamelyest normális karácsonyi vacsorát akar "összerittyenteni".
23-án este megvolt a lakásdíszítés is. Fa nem lesz, nem is baj. Annyira. Igaz, 24-én reggel még ajándékot is kell venni a kedves magyar lakótárs részére.
Egyszóval sok a teendő, és mindezt egy olyan ünnepre, amely a nyugati civilizációban (legalábbis Európában) teljesen elveszítette az eredeti értelmét. Szó sincs itt semmilyen vallási indíttatásról, sem a "szeretet (pogány) ünnepéről": egy kommersz, elvilágiasodott, kiüresedett ünnepről van szó, amelynek központjában egyedül az evés-ivás áll. No meg az ajándékok.
Egyszóval semmi értelme sincs. De legalább szünnap. És ez jó.

Toulouse part 1.

A tegnapi napon Madame Chauchat Toulouse-ban járt.
Csodálatos város. Sokan mondják, hogy a legjellegzetesebb tulajdonsága a rózsaszínű tetőcserepek nagy számában rejlik (ezért is a francia neve: La ville rose vagy La ville des tuiles), az orosz hölgy ugyanakkor ezt nem látta így. Hiszen meglehetősen sok magas épület található még a belvárosban is, és aligha képzelhető el, hogy egy turista minden áron a házak tetejét akarja nézegetni, hogy felfedezze a rózsaszín cserepeket...
Inkább a téglák színe a nagyon jellegzetes, amely nem is rózsaszín, hanem narancssárgás, vöröses, a legtöbb helyen hagyományos cserépszínű. Tulajdonképpen magában a toulouse-i téglában nem sok különleges van, viszont a tény, hogy amerre csak a szem ellát, mindenhol ezek vannak, annál inkább figyelemre méltó. A városképet picit talán egyhangúvá teszi, viszont a szűk kis utcák, a furábbnál furább templomok (pl. az Eglise Saint-Etienne), a Garonne folyó hídjai stb. nagyon nagy hatást tesznek a látogatóra: Toulouse talán egyfajta közvetítő a déli francia városok (pl. Montpellier vagy Marseille) és a tőlük északabbra elhelyezkedők (pl. Bordeaux) között.
Ez utóbbival éles ellentétet alkot. Ami Chauchat asszonynak nagyon feltűnt, az a Bordeaux-ban mindenhol jelenlevő "burzsoá" eleganciának (esetleg sznobizmusnak) a teljes hiánya: Bordeaux belvárosában az embernek abszolút olyan érzése van, mintha az épületek, a boltok, az utcák (néhány ember is) valami arisztokratikus mértéktartással, visszafogottsággal fogadnák. Nehéz ezt elmagyarázni, de az orosz hölgy már több embertől is hallott hasonló megfigyeléseket. Toulouse barátságosabb, emberibb, kicsit nagyvárosibb, de nem olyan (riasztó?) mértékben, mint Párizs vagy Budapest, hanem máshogy. Aranyosabban. Reggelente álmosabban. Déliesen lazábban. Bordeaux nem laza. Inkább méltóságteljes, arisztokratikus.
Ami talán Madame Chauchat a legjobban tetszett Toulouse-ban, az a Garonne partja, beleértve a hidakat, meg a rakpartokat. Már csak ezért is megérte elmenni.

TBC, "csü", villanykörte

Madame Chauchat bordeaux-i séjour-ja lassan a végéhez közeledett. Még valamivel több, mint egy hónap volt hátra belőle. Azonban néhány dolog kezdett igazán idegesítővé válni. Például rögtön ott volt az arab lakótársa.
Elképesztő, hogy milyen trehány ez az ember. Széthagyja a ruháit, a cipőit, este részegen jön haza, majd amikor kiborít egy pohár vizet, csak a poharat állítja fel, a tócsát úgy hagyja, a kávézaccot ha éppen nem a földre, akkor a mosogatóba szórja (hisz' tudjuk milyen jót tesz a csöveknek, legalábbis szerinte) stb. És közben reggel majd megfullad a cigis köhögéstől (TBC-nek is hihetnők, főleg, mivel Algériából jött...), utána böfög és szellent egymást váltogatva. Mindehhez egy kimondhatatlanul bamba és kifejezéstelen arc, messzeségekben elvesző, üres tekintet és nagy arányú érdektelenség társul, elsősorban olyan túl hétköznapi dolgok iránt, mint pl. hogy van-e fűtés télen, vagy van-e internet (amelyért több tíz eurót fizet havonta, mégsem működik). Az orosz hölgy már a fizikai jelenlétét is alig tudta elviselni. Érthető ez a részéről: amilyen művelt és kifinomult miliőhöz van szokva, egy ilyen "kivételt" nem nagyon tud tolerálni. A magyar lakótársa szerint az arab valószínűleg fogyatékos. Lehet, hogy így van: kései gyerek (megtudtuk, hogy az édesanyja kb. 45 éves korában szülhette, ami, valljuk be, nem egészséges), átlagon aluli intelligenciájú (Chauchat asszony hallotta olvasni - hát eltartott egy ideig a hallgatása), komplexusos (pl. a mániája, hogy itt Bordeaux-ban a francia lakosok rasszisták vele szemben, ezért inkább elköltözne Londonba, mert ott annyira nyitottak az emberek; arra persze nem gondol, hogy azok angolok, és inkább nem mondják meg, hogy mi szúrja a szemüket, de attól még a pokolba kívánják az összes idegent /aliens/; azért nem ártana akár rendesen megtanulni franciául is, mert pl. az is segíthetne a kulturális különbségek leküzdésében - ha ugyanis valaki a "tu" szót úgy ejti, hogy [csü], azzal nem valószínű, hogy különösebben belopná magát a csigaevők szívébe, akikről mindenki tudja, hogy allergiásak a nyelvükre, ill. annak "szép" művelésére, amelyet minden külfölditől is megkövetelnek, legalábbis bizonyos mértékben /sőt, az illető fiatalember nem is külföldi, hiszen még állampolgársága is van.../) és nagyon lassú. Még arra sem veszi a fáradságot, hogy három nap után elmenjen a boltba venni egy villanykörtét a wc-be, mert kiégett - mindegy, hogy nem látja a hímtagját pisilés közben, sem a célt, ahova lőni kéne (Madame Chauchat reggelente ugyanis mindig penetráns húgyszagra megy be szokásos dolgainak végzésekor, és amikor a szag eredetét kezdi kutatni, minden alkalommal apró kis cseppeket vél felfedezni a földön, melyek ékes bizonyítékai a fiú rossz célzásainak).
Körülbelül ilyen lakótársa volt Madame Chauchat-nak (természetesen nem a magyar fiatalemberre gondol ekkor, akivel nagyon jól megvoltak).
Magától értetődik: a fenti lista a teljesség igénye nélkül készült...

Francia nők, angol nők

Madame Chauchat szerette Balzac-ot, nagyon is! Íme egy különösen érdekes részlet, amelyet egy sötét bordeaux-i estén olvasott:

"Quand une Française aime, elle se métamorphose ; sa coquetterie si vantée, elle l’emploie à parer son amour ; sa vanité si dangereuse, elle l’immole et met toutes ses prétentions à bien aimer. Elle épouse les intérêts, les haines, les amitiés de son amant ; elle acquiert en un jour les subtilités expérimentées de l’homme d’affaires, elle étudie le code, elle comprend le mécanisme du crédit, et séduit la caisse d’un banquier ; étourdie et prodigue, elle ne fera pas une seule faute et ne gaspillera pas un seul louis ; elle devient à la fois mère, gouvernante, médecin, et donne à toutes ses transformations une grâce de bonheur qui révèle dans les plus légers détails un amour infini. [...]
Au contraire, l’Anglaise [...] possède un masque impénétrable qu’elle met et qu’elle ôte flegmatiquement ; passionnée comme une Italienne quand aucun œil ne la voit, elle devient froidement digne aussitôt que le monde intervient. L’homme le plus aimé doute alors de son empire en voyant la profonde immobilité du visage, le calme de la voix, la parfaite liberté de contenance qui distingue une Anglaise sortie de son boudoir. En ce moment, l’hypocrisie va jusqu’à l’indifférence, l’Anglaise a tout oublié. [...]
Là où la Française console le patient par un regard, trahit sa colère contre les visiteurs par quelques jolies moqueries, le silence des Anglaises est absolu, agace l’âme et taquine l’esprit."

(Honoré de Balzac, Le Lys dans la vallée, Gallimard Folio classique, 2004, pp. 276-77.)

Színház, Magyarság, buzik

Chauchat asszony bordeaux-i tartózkodása alatt is igen gyakran olvasott magyar hírforrásokat. Szerette tudni, mi folyik kedves kis hazájában. Ám ahelyett, hogy a tavaszi-nyári forradalmi idők után béke és prosperitás köszöntött volna be, a feszültségek megmaradtak. Szinte minden tekintetben. Chauchat asszony elképedve olvasta például azon híreket, amelyek a Nemzeti Színház főigazgatójának, Alföldi Róbertnek a leváltását szorgalmazták. Egyes jobbikos parlamenti képviselők szerint (akik közül néhányan nem átallottak kiállni hóban-fagyban a Nemzeti elé "zsidó" és "buzi" kifejezéseket skandálni) a "beteg és perverz" színházigazgató "nyíltan propagálja a homoszexualitást, az aberrációt". Ez természetesen már elég ok lenne az eltávolítására, de ha még hozzávesszük azt is, hogy a románoknak először megengedte, hogy nemzeti ünnepüket a Nemzetiben ünnepeljék: ez már valóban vért kíván! Megoldás: "a Jobbik nem nyugszik, amíg a Nemzeti Színház épületének tetején nem árpádsávos zászló lobog".
Madame Chauchat a maga részéről - egyelőre - nem óhajtja kommentálni a "zsidó" és "buzi" kifejezéseket, sem azok (esetleges) valóságtartalmát, mint ahogy a homoszexualitás aberráns(?) voltát sem. Azonban egy gondolatát nem tudja elhessegetni, bármennyire is akarja: milyennek kell lennie akkor a nemzet színházának? Nemzetinek, keresztény értékeken nyugvónak, Magyarnak (szigorúan nagy betűvel!)? Vagy éppen olyannak, mint most, Alföldi igazgatósága alatt? Vagy az eddigiektől teljesen eltérőnek?
Jó kérdés. Több megközelítés is adódhat. Például: legyenek olyan darabok, amelyek a nagyközönséget érdeklik. Egyszóval vonzzanak sok embert hétről-hétre a színházterembe. Csakhogy a színházba járók száma évek óta folyamatosan csökken. Olybá tűnik, az embereknek mindegy, hogy mi van műsoron, úgysem mennek el. Természetesen az átlagos magyar emberről van szó, aki nem hogy évente, hanem évtizedenként is alig jár színházba. Tehát ha az igazgató a fenti kritérium alapján választaná ki a repertoárt, valószínűleg nem sok eredményt érne el. Akkor legyenek Magyar darabok! Rendben. De mit értünk Magyar alatt? Magyar szerzők műveit? Persze akkor Shakespeare Szentivánéji álma vagy a nemrég újrarendezett Atália (Racine tollából) nem kaphatnak helyet a színházban. De legalább a János vitéz, vagy Az ember tragédiája, vagy Az imposztor benne lenne a repertoárban. Bocsánat, Az imposztor nem, mert Spiróról minden rendes Magyar tudja, hogy anti-Magyar. Így viszont eléggé leszűkül a lehetőségek száma: hiszen csak úgy lehet valami Magyar, ha nemzeti érzelmű, ha keresztény, ha "magunkfajta". Tehát a János vitézt is ki kell lőni, csakúgy mint Az ember tragédiáját, mert míg az előbbiben hemzsegnek a boszorkányok (amelyek szöges ellentétben állnak a keresztény vallásokkal), addig az utóbbiban Lucifer az egyik főszereplő, ami legalább akkora keresztényellenesség Madách részéről, mint amikor Marilyn Manson széttép egy bibliát. Nem marad más lehetősége egy becsületes, keresztény, Magyar, picit sem deviáns színigazgatónak: muszáj lesz színpadra adaptáltatnia Wass Albert valamennyi regényét. Milyen csodálatos műsora lenne így a színháznak! Madame Chauchat kicsit megszeppenve, de azért Magyaros büszkeséggel eltöltve menne el akármelyik előadásra, és mielőtt belépne az ajtón, lopva felpillantana az épület ormán délcegen dagadozó árpádsávos zászlóra. A lábtörlőn meg Alföldi Róbert arcképe lenne. Valóban, egy ilyen színházban neki semmilyen szerep nem jutna.
A mostani "homoszexualitást propagáló" darabok létjogosultsága nyilván egyenlő a nullával. Akkor viszont mi lesz a művészet szabadságával, vagyis nyelvének szabadságával, amellyel kifejezi magát? Mi lesz azokkal a problémákkal, amelyeket egy "Nobody knows that I am gay." feliratokkal díszített, bibliai konnotációkat hordozó kiállítást felvet? (Pl. a homoszexualitás felvállalásának nehézségeit, a vallás és melegség viszonyát, a tabukat stb.) A válasz egyszerű: a kérdések aberráltak, a megformálás szintén az. Maguk a kérdések eleve nem is valók a Nemzeti Színházba, hiszen senkit sem érintenek, ill. nem időszerűek. Ellenben obszcénok és provokatívak (a művészet ne provokáljon!), és fel kell lépni ellenük: tüntetés, kirúgások, repertoár-csere (Wass Albert!), árpádsávos zászló stb.
A magyaroknak erre van igényük? Ezt Madame Chauchat nem tudta megítélni. Egyes Magyaroknak azért talán igen.

http://index.hu/kultur/2010/12/02/kulturharc_a_nemzeti_korul/