Chauchat asszony rájött, hogy itt az ideje valamilyen rendszert adni a napjainak. Mert ami most folyik, nem folyhat tovább...
Az úgy nem járja, hogy éjfél után tér nyugovóra, vagy hajnalban, ha úgy tartja úri kedve, majd pedig délben kél, mikor hasára süt nap. Nem-nem. Szükség van egy órarendre, ahogyan egy bölcs mondta. És lesz is. Holnaptól. (?)
Hiszen "van ideje a munkának és van ideje a pihenésnek." (Pál apostol)
A szerk. megj.: az orosz hölgy emlékiratai között található egy utalás Gaetano Braga Serenata c. művére. Mivel nem egy ismert műről van szó, megragadjuk az alkalmat, és közkinccsé tesszük You Tube link formájában.
http://www.youtube.com/watch?v=j_6R7gw9iUY
2010. október 23., szombat
Szemantika hajnalban
A francia nyelv egyik legkülönlegesebb szava a chair.
Erre nem is olyan régen jött rá Madame Chauchat. Persze, miért is gondolkodott volna róla sokat, hiszen ha a hússal kapcsolatban akarunk mondani valamit, akkor a viande szót fogjuk használni, ha a testről nyilatkozunk, akkor meg a corps-t. A chair valahogy kimarad.
A szótár ezt mondja róla (egyszerű magyar szótár, mert Madame Chauchat nem Bárdosi Vilmos):
emberi hús, testszínű, test (vallási értelemben, a szellem ellentéteként), állati (és gyümölcs) hús, meztelen tagok (festményeken), ágyútöltelék.
Madame Chauchat nem volt elégedett ezekkel a magyarázatokkal. Számára a szó mást is jelentett. Valami nagyon természetest, elementárisat, ugyanakkor érzékit, erősen szexuálist. Igen, a chair szó legalább annyira implikálja a szexet, mint a volupté vagy a envie. Nem véletlenül nőnemű. Ahogyan a nő a nemiség, a vágy, a gyönyörök forrása és torkolata, hajnala és alkonya, alfája és ómegája. Igen, a szellem ellentéte. Ellentéte minden racionálisnak, kimértnek, hidegnek. Ösztönös, spontán, forró.
Pont olyan, mint a chair szó.
2010. október 14., csütörtök
Szegénység, tisztaság, engedelmesség
« Faire voeu de pauvreté, c'est s'engager par serment à être parasseux et voleur ; faire voeu de chasteté, c'est promettre à Dieu l'infraction constante de la plus sage et de la plus importante de ses lois ; faire voeu d'obéissance, c'est renoncer à la prérogative inaliénable de l'homme, la liberté. Si l'on observe ces voeux, on est criminel ; si on ne les observe pas, on est parjure. La vie claustrale est d'un fanatique ou d'un hypocrite. »
Ezeket mondja Denis Diderot - Az apáca c. regényében Monsieur Manouri, Suzanne nővér ügyvédje, amikor ki akarja - a világi és egyházi törvény erejével - eszközölni védence szabadságát. Vagyis meg akarja szüntetni azt az állapotot, amely úgy jött létre, hogy a fiatal lányt akarata ellenére küldték kolostorba, hogy életre szólóan egy olyan hivatás mellett kötelezze el magát, amelyet nem ő választott, és amelyre teljesen alkalmatlan.
Érdekes szavak ezek a 18. században, habár már annak vége felé járunk (az elbeszélés 1780 és 1782 között jelent meg részletekben). Talán érezhető a közelgő forradalom szele. Persze nem a kolostorokban.
A mai ember nehezen tudja elképzelni, milyen is volt kétszázötven évvel ezelőtt egy ilyen kolostor. Az akkori társadalomban nemcsak egy épület volt, nemcsak egy hely, ahol istent dicsérték (vagyis messzemenően nem olyan, mint egy templom), hanem egy rendkívül fontos társadalmi intézmény. Azok számára "hozták létre", akik saját döntésükből, hajlamaikra, vágyaikra hallgatva vonultak be, vagy valamilyen csalódás érte őket az életben, amelyre csak egy istenközpontú, a világi hívságoktól elzárt világ adhatott gyógyulást, vagy talán annyira megrettentek ezektől a "hívságoktól" (értsd: megpróbáltatásoktól, nehézségektől), hogy rögvest elmenekültek előlük, még mielőtt elkezdődött volna számukra az élet. Lehetne még sorolni a lehetséges okokat, de egyet mindenképpen jegyezzünk meg: azokét a fiatalemberekét, fiatal lányokét, akik családjuk anyagi helyzete, társadalmi presztízsvesztése miatt öltötték fel a csuhát/fátylat.
Ezek közé tartozott Diderot hőse, Suzanne Simonin is.
Ha a fenti idézetet megnézzük - mai, modern, 21. századi, liberális, nyugati, stb. szemmel -, nem szükséges egyetértenünk a szegénység és tisztaság ilyen jellegű felfogásával. Hiszen sem a lustaság, sem a tolvajlás nem érinti feltétlenül a szegénységet, mint ahogy az önmegtartóztatás (azaz egyfajta megélt, testi - ha nem is "lelki" - aszexualitás) sem bizonyíthatóan ellentétes az emberi természettel. Sőt, még az engedelmesség parancsa sem rombolja le a szabadságot, ha azt az eredeti, keresztény szolgálat-eszményben élik meg.
Akkor mégis miben érthetünk egyet Diderot-val?
Abban, hogy bármilyen okból vonult is valaki kolostorba, bármilyen élmények érték is ott, az nem lehet, hogy akarata ellenére ott maradjon, amíg meg nem hal. Ha az engedelmesség nem feltétlenül sérti is az egyén elidegeníthetetlen jogát, a szabadságot, egy egész életet bezárva leélni: abszurd. És nem lehet azt mondani, hogy itt és most vége. Mert nincs szabadulás, nincs hova menni.
És hogy milyen jutalom jár érte a másvilágon? Nem tudjuk, de nem biztos, hogy megéri...
(Ismeretlen eredetű irat Madame Chauchat feljegyzései között. A szerk.)
Ezeket mondja Denis Diderot - Az apáca c. regényében Monsieur Manouri, Suzanne nővér ügyvédje, amikor ki akarja - a világi és egyházi törvény erejével - eszközölni védence szabadságát. Vagyis meg akarja szüntetni azt az állapotot, amely úgy jött létre, hogy a fiatal lányt akarata ellenére küldték kolostorba, hogy életre szólóan egy olyan hivatás mellett kötelezze el magát, amelyet nem ő választott, és amelyre teljesen alkalmatlan.
Érdekes szavak ezek a 18. században, habár már annak vége felé járunk (az elbeszélés 1780 és 1782 között jelent meg részletekben). Talán érezhető a közelgő forradalom szele. Persze nem a kolostorokban.
A mai ember nehezen tudja elképzelni, milyen is volt kétszázötven évvel ezelőtt egy ilyen kolostor. Az akkori társadalomban nemcsak egy épület volt, nemcsak egy hely, ahol istent dicsérték (vagyis messzemenően nem olyan, mint egy templom), hanem egy rendkívül fontos társadalmi intézmény. Azok számára "hozták létre", akik saját döntésükből, hajlamaikra, vágyaikra hallgatva vonultak be, vagy valamilyen csalódás érte őket az életben, amelyre csak egy istenközpontú, a világi hívságoktól elzárt világ adhatott gyógyulást, vagy talán annyira megrettentek ezektől a "hívságoktól" (értsd: megpróbáltatásoktól, nehézségektől), hogy rögvest elmenekültek előlük, még mielőtt elkezdődött volna számukra az élet. Lehetne még sorolni a lehetséges okokat, de egyet mindenképpen jegyezzünk meg: azokét a fiatalemberekét, fiatal lányokét, akik családjuk anyagi helyzete, társadalmi presztízsvesztése miatt öltötték fel a csuhát/fátylat.
Ezek közé tartozott Diderot hőse, Suzanne Simonin is.
Ha a fenti idézetet megnézzük - mai, modern, 21. századi, liberális, nyugati, stb. szemmel -, nem szükséges egyetértenünk a szegénység és tisztaság ilyen jellegű felfogásával. Hiszen sem a lustaság, sem a tolvajlás nem érinti feltétlenül a szegénységet, mint ahogy az önmegtartóztatás (azaz egyfajta megélt, testi - ha nem is "lelki" - aszexualitás) sem bizonyíthatóan ellentétes az emberi természettel. Sőt, még az engedelmesség parancsa sem rombolja le a szabadságot, ha azt az eredeti, keresztény szolgálat-eszményben élik meg.
Akkor mégis miben érthetünk egyet Diderot-val?
Abban, hogy bármilyen okból vonult is valaki kolostorba, bármilyen élmények érték is ott, az nem lehet, hogy akarata ellenére ott maradjon, amíg meg nem hal. Ha az engedelmesség nem feltétlenül sérti is az egyén elidegeníthetetlen jogát, a szabadságot, egy egész életet bezárva leélni: abszurd. És nem lehet azt mondani, hogy itt és most vége. Mert nincs szabadulás, nincs hova menni.
És hogy milyen jutalom jár érte a másvilágon? Nem tudjuk, de nem biztos, hogy megéri...
(Ismeretlen eredetű irat Madame Chauchat feljegyzései között. A szerk.)
2010. október 10., vasárnap
A dezillúziós Erasmus - part 2
Ma délután Madame Chauchat egy picit kétségbeesett.
A baj az, hogy túl sok a teendő. Nem elég, hogy Bordeaux-ban, az egyetemen olyan dolgokat kérnek tőle, amelyeknek semmi hasznuk, és gyakran egyáltalán nem is érdekesek (viszont rengeteg időt el tudnak venni), de az otthoniakkal is kellene haladni. Sőt, még két nagyon hosszú és nagyon alapos "mémoire" is várat magára, amelyekhez nem sok ötlete van - perpillanat. Emellett az orosz tudása is kopik (erősen), de idő hiányában erre futja a legkevésbé az energiáiból.
És ami a legrosszabb: ezen dolgok negatív kisugárzása rányomja a bélyegét az itt tartózkodásra is. Nehéz úgy önfeledten éldegélni, party-kra járni, ismeretségeket kötni, ha közben mindig más jár az ember fejében. Nem jól van ez így. Nem jól.
Lehet, hogy rossz ötlet volt.
A baj az, hogy túl sok a teendő. Nem elég, hogy Bordeaux-ban, az egyetemen olyan dolgokat kérnek tőle, amelyeknek semmi hasznuk, és gyakran egyáltalán nem is érdekesek (viszont rengeteg időt el tudnak venni), de az otthoniakkal is kellene haladni. Sőt, még két nagyon hosszú és nagyon alapos "mémoire" is várat magára, amelyekhez nem sok ötlete van - perpillanat. Emellett az orosz tudása is kopik (erősen), de idő hiányában erre futja a legkevésbé az energiáiból.
És ami a legrosszabb: ezen dolgok negatív kisugárzása rányomja a bélyegét az itt tartózkodásra is. Nehéz úgy önfeledten éldegélni, party-kra járni, ismeretségeket kötni, ha közben mindig más jár az ember fejében. Nem jól van ez így. Nem jól.
Lehet, hogy rossz ötlet volt.
2010. október 6., szerda
Széklet, zsoltárok, reneszánsz "gender"
Madame Chauchat nem gondolta volna, hogy a bordeaux-i esős októberi estéken (néha délutánokon is) olyan könyveket fog olvasni, mint pl. a Gargantua.
Nem értett különösebben a reneszánsz francia irodalomhoz. Az sem túl valószínű, hogy a jövőben ez megváltozna. Azonban néhány részlet igencsak megérintette. Fel is jegyezte őket:
"- Revenons, dit Grandgousier, à notre propos.
- Quoi donc ? dit Gargantua. Chier ?
- Non, dit Grandgousier, mais torcher le cul." (Chapitre XII)
"Alors le Moine lui dit :
« Je ne dors jamais bien à mon aise, sauf quand je suis au sermon ou quand je prie Dieu. Je vous en supplie, commençons, vous et moi, les sept psaumes pour voir si vous ne serez pas bientôt endormi. »"(Chapitre XXXIX)
"Car rien que l'ombre du clocher d'une abbaye est féconde." (Chapitre XLIII)
"...car Gargantua disait que la plus sûre perte de temps qu'il connût était de compter les heures..." (Chapitre L)
"« A propos, dit le Moine, une femme qui n'est ni belle ni bonne, à quoi sert-elle ?
- A mettre au couvent, dit Gargantua.
- Bien sûr, dit le Moine, et à faire des chemises. »" (Chapitre L)
Természetesen Madame Chauchat - mint emancipált, felvilágosult nő - ezen a mondaton mélységesen felháborodott.
"Pour toute règle, il n'y avait que cette clause, Fais ce que tu voudras ; parce que les gens libres, bien nés et bien éduqués, vivant en bonne compagnie, ont par nature un instinct, un aiguillon qui les pousse toujours à la vertu et les éloigne du vice, qu'ils appelaient honneur." (Chapitre LV)
Nem értett különösebben a reneszánsz francia irodalomhoz. Az sem túl valószínű, hogy a jövőben ez megváltozna. Azonban néhány részlet igencsak megérintette. Fel is jegyezte őket:
"- Revenons, dit Grandgousier, à notre propos.
- Quoi donc ? dit Gargantua. Chier ?
- Non, dit Grandgousier, mais torcher le cul." (Chapitre XII)
"Alors le Moine lui dit :
« Je ne dors jamais bien à mon aise, sauf quand je suis au sermon ou quand je prie Dieu. Je vous en supplie, commençons, vous et moi, les sept psaumes pour voir si vous ne serez pas bientôt endormi. »"(Chapitre XXXIX)
"Car rien que l'ombre du clocher d'une abbaye est féconde." (Chapitre XLIII)
"...car Gargantua disait que la plus sûre perte de temps qu'il connût était de compter les heures..." (Chapitre L)
"« A propos, dit le Moine, une femme qui n'est ni belle ni bonne, à quoi sert-elle ?
- A mettre au couvent, dit Gargantua.
- Bien sûr, dit le Moine, et à faire des chemises. »" (Chapitre L)
Természetesen Madame Chauchat - mint emancipált, felvilágosult nő - ezen a mondaton mélységesen felháborodott.
"Pour toute règle, il n'y avait que cette clause, Fais ce que tu voudras ; parce que les gens libres, bien nés et bien éduqués, vivant en bonne compagnie, ont par nature un instinct, un aiguillon qui les pousse toujours à la vertu et les éloigne du vice, qu'ils appelaient honneur." (Chapitre LV)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)