Madame Chauchat az OTDK-konferenciára készülve véletlenül rátalált egy nagyon érdekes honlapra, ahol több, a fantasztikus irodalommal kapcsolatos szép- és szakirodalmat gyűjtött össze a honlap tulajdonosa. A választék széleskörű és igényes (Borges, Cortázar, Babits, Gyűrűk ura stb.). Az orosz hölgy úgy döntött, egy rövid írást közread az emlékirataiban is.
Julio Cortázar: A fantasztikumról (fordította Scholz László) in Nagyvilág, XXXVII. évf. 8. sz., 1993. augusztus, 858-861. o.
http://web.zone.ee/aurin/szakirodalom/JCafantasztikumrol.html
2011. március 25., péntek
2011. március 23., szerda
Ferihegy, Liszt Ferenc, anti-Rilke
Egyik este Madame Chauchat-nak eszébe jutott a kormány egyik legújabb tervezete, miszerint az eddigi Ferihegyet átneveznék Liszt Ferenc reptérre. És ezzel szinte egy időben eszébe ötlött egy Nádasdy Ádám vers is, amely - Vörösmarty után szabadon - kapcsolódik a néhai nagy zeneszerzőhöz. Íme a vers:
A Liszt Ferenc téren
Mint varjak közt a sasmadár,
lomtárban szép kredenc,
a kávéházak ricsajában
ott ül a Liszt Ferenc.
Lengeti bronzhaját a szél;
nem jön, akire várok.
Mindenki más vígan fecseg,
s én Őhozzá kiáltok:
"Hírhedt zenész, mit javasolsz?
Megint szivatnak, érted?!" -
Ő bronzujját felemeli:
"Ne változtasd meg élted."
A Liszt Ferenc téren
Mint varjak közt a sasmadár,
lomtárban szép kredenc,
a kávéházak ricsajában
ott ül a Liszt Ferenc.
Lengeti bronzhaját a szél;
nem jön, akire várok.
Mindenki más vígan fecseg,
s én Őhozzá kiáltok:
"Hírhedt zenész, mit javasolsz?
Megint szivatnak, érted?!" -
Ő bronzujját felemeli:
"Ne változtasd meg élted."
2011. március 18., péntek
Kétségbeesés, halasztás, várakozás
Az utóbbi napokban Madame Chauchat egyre jobban kétségbeesett. Az okok sokrétűek voltak.
Leginkább amiatt aggódott, hogy mit fog csinálni a záróvizsga utáni (vagyis az egyetemi diplomájának megszerzését követő) időben. Persze, folytatni fogja a tanulmányait mesterképzésben valahol máshol. Na de amíg azt nem kezdi el?
A probléma rengeteg fejtörést okozott az orosz hölgy számára - egészen addig, amíg egy délután hirtelen úgy nem döntött, hogy mégsem most záróvizsgázik, hanem csak a következő félévben. Így jut ideje befejezni a szakdolgozatait (és nem csak összecsapni őket), felkészülni rendesen a mostani orosz vizsgára, valamint jövőre az államvizsgára is. És még a tudományos diákköri dolgozatát is tudja majd csinosítgatni, hiszen erre is lesz ideje. Tulajdonképpen túlvállalta magát az ősszel Bordeaux-ban is, és most tavasszal itthon is. Amennyi dolgot ő csinált, azt nem lehet véghezvinni ennyi idő alatt. Illetve biztosan be lehet fejezni, de félmunkát végezve, amit Chauchat asszony ki nem állhat. Ezért született meg a döntés a vizsga kitolásáról. Így talán még arra is lesz módja, hogy az őszi félévben felvegyen olyan - nem törzsanyagbeli - órákat, amelyek eddig is érdekelték, de mindeddig nem volt alkalma járni rájuk. Mi sem természetesebb, mint azt tanulni (végre!) egy egyetemen, amit valóban szeretne. Elgondolkodtató, hogy ez a legutolsó (hetedik) félévben fog csak megvalósulni...
És ha a diploma kitolódik őszre (vagyis inkább 2012 januárjára), akkor a mesterképzés kezdete még közelebb lesz. Az orosz hölgy a szíve mélyén csak remélni tudta, hogy azon a helyen, ahol mindezeket el fogja kezdeni, egy picit minden más lesz. Legfőképpen a tananyag minősége, mennyisége és adagolása.
A tervek ígéretesek. De a megvalósulásukhoz idő kell. Egyelőre még sok idő.
Leginkább amiatt aggódott, hogy mit fog csinálni a záróvizsga utáni (vagyis az egyetemi diplomájának megszerzését követő) időben. Persze, folytatni fogja a tanulmányait mesterképzésben valahol máshol. Na de amíg azt nem kezdi el?
A probléma rengeteg fejtörést okozott az orosz hölgy számára - egészen addig, amíg egy délután hirtelen úgy nem döntött, hogy mégsem most záróvizsgázik, hanem csak a következő félévben. Így jut ideje befejezni a szakdolgozatait (és nem csak összecsapni őket), felkészülni rendesen a mostani orosz vizsgára, valamint jövőre az államvizsgára is. És még a tudományos diákköri dolgozatát is tudja majd csinosítgatni, hiszen erre is lesz ideje. Tulajdonképpen túlvállalta magát az ősszel Bordeaux-ban is, és most tavasszal itthon is. Amennyi dolgot ő csinált, azt nem lehet véghezvinni ennyi idő alatt. Illetve biztosan be lehet fejezni, de félmunkát végezve, amit Chauchat asszony ki nem állhat. Ezért született meg a döntés a vizsga kitolásáról. Így talán még arra is lesz módja, hogy az őszi félévben felvegyen olyan - nem törzsanyagbeli - órákat, amelyek eddig is érdekelték, de mindeddig nem volt alkalma járni rájuk. Mi sem természetesebb, mint azt tanulni (végre!) egy egyetemen, amit valóban szeretne. Elgondolkodtató, hogy ez a legutolsó (hetedik) félévben fog csak megvalósulni...
És ha a diploma kitolódik őszre (vagyis inkább 2012 januárjára), akkor a mesterképzés kezdete még közelebb lesz. Az orosz hölgy a szíve mélyén csak remélni tudta, hogy azon a helyen, ahol mindezeket el fogja kezdeni, egy picit minden más lesz. Legfőképpen a tananyag minősége, mennyisége és adagolása.
A tervek ígéretesek. De a megvalósulásukhoz idő kell. Egyelőre még sok idő.
2011. március 11., péntek
Torkos csütörtök, utazás, kikapcsolódás
Madame Chauchat életében először megünnepelte a "torkos csütörtököt". Sőt ami azt illeti, a hamvazószerdája is torkosra sikeredett (tulajdonképpen csak egy kis szendvicsnyi sonkát evett, de a bűn az bűn, mindegy milyen mértékű - habár ez lehet, hogy csak neme szerint halálos, vagy teljes neme szerint bocsánatos, ki tudja...). Utána viszont nem maradt sok ideje, igyekeznie kellett a másnapi útra való pakolással. Egy csokor kedves ismerősével Prágába indul majd néhány óra múlva. Volt még mit tenni. Mert három nap is idő, arra is kell pakolászni. Csak a buszút ne lenne olyan hosszú... (Az orosz hölgy a hosszú buszutakat nagyon nem szerette. Úgy általában nem szeretett semmilyen hosszú utazást, legfeljebb csak akkor, ha autóban töltötte - ott is leginkább vezetni szeretett.)
A prágai út egyben kikapcsolódási és feltöltődési lehetőség is lesz. Az élet mindennapi kerékvágását meg kell szakítani ilyen epizódokkal. Elvégre két hónapja tért haza Bordeaux-ból, azóta szinte meg sem állt: itt volt már az ideje egy kis barangolásnak. És nemsokára a fény városába is visszatérhet!
Az óra éjfélt üt, ideje lenne nyugovóra térni.
A pitymallatot - most kivételesen - nem várja meg...
A prágai út egyben kikapcsolódási és feltöltődési lehetőség is lesz. Az élet mindennapi kerékvágását meg kell szakítani ilyen epizódokkal. Elvégre két hónapja tért haza Bordeaux-ból, azóta szinte meg sem állt: itt volt már az ideje egy kis barangolásnak. És nemsokára a fény városába is visszatérhet!
Az óra éjfélt üt, ideje lenne nyugovóra térni.
A pitymallatot - most kivételesen - nem várja meg...
2011. március 5., szombat
"Enfant terrible", műnem, Játék
Madame Chauchat egy röpke este alatt elolvasta Jean Cocteau Les enfants terribles c. regényét. Magyar fordításban, Vásott kölykök címmel. Nem vitás, egy remekművel volt dolga.
Hogy a regényben szereplő kölykök mennyire vásottak, nehéz megmondani. A francia eredeti talán jobban eligazít bennünket a helyes értelmezésben: a gyerekekre a terrible szót használja, amely szörnyűt, borzalmast, rettenetest jelent, ugyanakkor valamilyen szinten kiemelkedőt is. Sőt az enfant terrible kifejezés fenegyerekként is létezik. Akkor most hogy fordítsuk magyarra? A vásott a szótár szerint rakoncátlant, rendetlent jelent - és bár a rendetlennek lenne létjogosultsága a hősök esetében - különösen, ha elnézzük a gyerekszobájukat és annak "berendezését" -, mégsem tűnik teljesen helyénvaló fordításnak. Egyszerűen nem jelent annyi mindent, mint az enfant terrible. Mert ez egyszerre utal a gyerekek rettenetességére (vagyis kb. a neveletlenségükre) és outsider állapotukra. Arra az állapotra, amelyből nem tudnak kitörni, amely bezárja őket a gyerekszoba rendetlenül szétszórt, de számukra mégis releváns rendben létező kacatjai közé, mindezen attribútumok hálójába, amelyek elindítják, elrepítik őket a Játékba. Fenegyerekek ők. Igaz, nem úgy, mint Dargelos, hanem mint minden gyerek, aki hallgatagon, szemlesütve, alvajáróként (lásd Pault) áll a felnőtt világ gyűrűjében; részvét, megértés, gyakran igazi szeretet híján. Fenegyerekek, mert kivonják magukat ebből a világból. Egyszerűen nem vesznek róla tudomást, dacára mindazon impulzusoknak, amelyek megpróbálják kirántani őket ebből a burokból.
Nehéz lenne megmondani, miben is áll ennek a buroknak a lényege. Sejtjük: többről van itt szó, mint a vér kötelékéről, a közös társadalmi helyzetről, vagy éppen gyerekjátékokról. A Játék mind Paul, mind Elisabeth (és valamilyen szinten Gérard és Agathe) számára magát a létezést jelképezi, jobban mondva erőt, energiát ad a létezéshez. A hiánya, vagy az "elröpüléshez" való képesség hiánya egészségügyi problémákat okoz. Legyenek akár a rue Montmartre apró, lepusztult szobájában, akár az Etoile közeli palotában (amelynek szimbolikus tereiről könyveket lehetne írni), a hősök élete a Játék körül forog. Az olvasó igen sokszor elbizonytalanodhat: vajon mit is olvas valójában? A Játék színei ugyanis drámai színekké lépnek elő. A szereplők - a színészek - gesztusai, mimikája, sírása vagy nevetése, pantomimje stb. a klasszikus tragédia-komédia irányába orientálják az olvasót. Az egyes vitáknak, narrativizált dialóguscsíráknak meghökkentő drámaisága van. A regény végső jelenete (a két testvér egyidejű öngyilkossága) is olyan, mint egy heroikus barokk festmény: a drámát a tetőfokán kapja le, felnagyítja, kimerevíti és leforrázza vele a nézőt. Cocteau nem kíméli az olvasót.
De az eddigi hatásokon átszűrődik a mű rejtett poétikussága, zeneisége. Talán ugyanannyira van itt szó drámáról, mint egy hosszú versről. A belső terek leírása szolgáltatja erre a legjobb bizonyítékot. A néhai Michaël palotájának semmihez nem hasonlítható folyosóján járva a fények és árnyékok, a csend, a szoba hullámzása erősen elüt a drámai színektől, vagy a mindennapok elbeszélésétől (bár hozzátehetjük, ez utóbbiból különben sem találunk sokat a műben). A díszlet jelentést nyer, az események szintjéről átlépünk a szimbólumok, metaforák dimenziójába, a prózába szedett szavak versbe rendeződnek. Lehet, hogy az éjszakai terem fantasztikusnak is beillő metamorfózisa az a pont, ahol a gyermekvilág a legjobban elválik a felnőttvilágtól. Lehet, hogy az enfant terrible számára az igazi önkifejezés eszköze a vers, és megfordítva.
Ugyanakkor bármennyire tűnjék is problematikusnak a regény kategória relevanciája, a Vásott kölykök vérbeli regényként is megállja a helyét. A gazdag narratív technikák (nézőpont- és idősík-változtatások), a motívum- és szimbólumrendszer, valamint az intertextusok (Baudelaire, Saint-Pierre stb.) vizsgálata érdekes perspektívákat nyithatnának meg az értelmezésben.
A három műnem sajátos találkozása, együttes jelenléte lebilincseli az olvasót. Ahhoz hasonló játék résztvevőjévé teszi, mint amilyet a történet hősei játszanak. Vagyis végső soron (újra) gyerekké változtatja.
Hogy a regényben szereplő kölykök mennyire vásottak, nehéz megmondani. A francia eredeti talán jobban eligazít bennünket a helyes értelmezésben: a gyerekekre a terrible szót használja, amely szörnyűt, borzalmast, rettenetest jelent, ugyanakkor valamilyen szinten kiemelkedőt is. Sőt az enfant terrible kifejezés fenegyerekként is létezik. Akkor most hogy fordítsuk magyarra? A vásott a szótár szerint rakoncátlant, rendetlent jelent - és bár a rendetlennek lenne létjogosultsága a hősök esetében - különösen, ha elnézzük a gyerekszobájukat és annak "berendezését" -, mégsem tűnik teljesen helyénvaló fordításnak. Egyszerűen nem jelent annyi mindent, mint az enfant terrible. Mert ez egyszerre utal a gyerekek rettenetességére (vagyis kb. a neveletlenségükre) és outsider állapotukra. Arra az állapotra, amelyből nem tudnak kitörni, amely bezárja őket a gyerekszoba rendetlenül szétszórt, de számukra mégis releváns rendben létező kacatjai közé, mindezen attribútumok hálójába, amelyek elindítják, elrepítik őket a Játékba. Fenegyerekek ők. Igaz, nem úgy, mint Dargelos, hanem mint minden gyerek, aki hallgatagon, szemlesütve, alvajáróként (lásd Pault) áll a felnőtt világ gyűrűjében; részvét, megértés, gyakran igazi szeretet híján. Fenegyerekek, mert kivonják magukat ebből a világból. Egyszerűen nem vesznek róla tudomást, dacára mindazon impulzusoknak, amelyek megpróbálják kirántani őket ebből a burokból.
Nehéz lenne megmondani, miben is áll ennek a buroknak a lényege. Sejtjük: többről van itt szó, mint a vér kötelékéről, a közös társadalmi helyzetről, vagy éppen gyerekjátékokról. A Játék mind Paul, mind Elisabeth (és valamilyen szinten Gérard és Agathe) számára magát a létezést jelképezi, jobban mondva erőt, energiát ad a létezéshez. A hiánya, vagy az "elröpüléshez" való képesség hiánya egészségügyi problémákat okoz. Legyenek akár a rue Montmartre apró, lepusztult szobájában, akár az Etoile közeli palotában (amelynek szimbolikus tereiről könyveket lehetne írni), a hősök élete a Játék körül forog. Az olvasó igen sokszor elbizonytalanodhat: vajon mit is olvas valójában? A Játék színei ugyanis drámai színekké lépnek elő. A szereplők - a színészek - gesztusai, mimikája, sírása vagy nevetése, pantomimje stb. a klasszikus tragédia-komédia irányába orientálják az olvasót. Az egyes vitáknak, narrativizált dialóguscsíráknak meghökkentő drámaisága van. A regény végső jelenete (a két testvér egyidejű öngyilkossága) is olyan, mint egy heroikus barokk festmény: a drámát a tetőfokán kapja le, felnagyítja, kimerevíti és leforrázza vele a nézőt. Cocteau nem kíméli az olvasót.
De az eddigi hatásokon átszűrődik a mű rejtett poétikussága, zeneisége. Talán ugyanannyira van itt szó drámáról, mint egy hosszú versről. A belső terek leírása szolgáltatja erre a legjobb bizonyítékot. A néhai Michaël palotájának semmihez nem hasonlítható folyosóján járva a fények és árnyékok, a csend, a szoba hullámzása erősen elüt a drámai színektől, vagy a mindennapok elbeszélésétől (bár hozzátehetjük, ez utóbbiból különben sem találunk sokat a műben). A díszlet jelentést nyer, az események szintjéről átlépünk a szimbólumok, metaforák dimenziójába, a prózába szedett szavak versbe rendeződnek. Lehet, hogy az éjszakai terem fantasztikusnak is beillő metamorfózisa az a pont, ahol a gyermekvilág a legjobban elválik a felnőttvilágtól. Lehet, hogy az enfant terrible számára az igazi önkifejezés eszköze a vers, és megfordítva.
Ugyanakkor bármennyire tűnjék is problematikusnak a regény kategória relevanciája, a Vásott kölykök vérbeli regényként is megállja a helyét. A gazdag narratív technikák (nézőpont- és idősík-változtatások), a motívum- és szimbólumrendszer, valamint az intertextusok (Baudelaire, Saint-Pierre stb.) vizsgálata érdekes perspektívákat nyithatnának meg az értelmezésben.
A három műnem sajátos találkozása, együttes jelenléte lebilincseli az olvasót. Ahhoz hasonló játék résztvevőjévé teszi, mint amilyet a történet hősei játszanak. Vagyis végső soron (újra) gyerekké változtatja.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)