"Az ilyen pillanatok azok, amelyek idején biztosan nem érdemes (vagy nem szabad) tollat ragadni. Vagy éppenséggel csak ilyenkor érdemes? Nem tudom eldönteni.
Mindenesetre a karácsony eltelt. Most számlálgatom vissza az utolsó perceit, amik viszont lassan telnek. Nem írom azt, hogy "amelyek viszont lassan telnek", pedig úgy volna helyesebb nyelvtanilag, de ez most nem érdekel. Úgy indultam neki az év végi ünnepeknek, hogy "Na ez most biztosan nagyon szar lesz." Ami azt illeti, nem tévedtem sokat, így visszagondolva. Legalábbis a végén valami elromlott. Számolgatom vissza az ünnep utolsó perceit, mert nem tudok egyebet kezdeni magammal. Sok dologgal továbbra is elégedetlen vagyok, mások inkább zavarnak régtől fogva, megint mások már idegesítenek, de a lényegük közös: minden ugyanolyan, mint volt. És ez most frusztrál, de nagyon.
Az utóbbi időben írni sincs kedvem. Pedig sok jó és örömteli dolog is történik. Máskor hozzátenném azt a "bölcs" mondást is (az ilyen bölcs mondások különben általában hatalmas közhelyek, ami erősen megkérdőjelezi az állítólagos bölcs voltukat), miszerint a rossz dolgok mindig többnek látszanak és súlyosabbnak mutatkoznak meg, mint a jók, pedig - állítják sokan - valójában a jók még talán picivel többen is vannak. Ez bizonyára így van (mert a bölcs mondások általában annyira általánosak és - mondjuk ki! - primitívek, hogy valószínűleg igazak), de ez most kevéssé vigasztal. Lehet, hogy az írás nem nekem való. Az utóbbi időben ugyanezt gondolom az olvasásról is. Meg az egész entellektüel-létről. Sok ez nekem. Terveznék inkább ruhákat. És foglalkoznék többet saját magammal. Rám férne.
Az írás szedett-vedett stílusa és "sefülesefarkassága" bizonyítja, hogy most őszinte voltam. Én mindig csak ilyen "meta" vagyok."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése