"Az őszről akarok írni. Őszi estékről. Olyanokról, mint a mostani. Munka és írások fölé görnyedve múlatni az időt, néha kinézve a konyhába, hátha az utolsó csersavmolekulák is kioldódtak már a teafilterből. Lehúzott redőny és zárt ablakok mellett ülni az íróasztalnál, és tanulni. (Hiányzik a nyári és kora őszi nyitott ablak.) Ülni, tanulni, dolgozni, írni. Amikor kint már sötét van, bent meg világos és meleg, a megszokott vasárnap esti tevékenységek mindig nehezebbé válnak. Sosem voltam az az ember, aki a vasárnapot a pihenésnek szánta. Régen sem, mostanában pedig végképp nem. Túl drága az emberi idő, hogy egy egész napot felelőtlenül a pihenésnek nevezzünk ki.
Szóval bent meleg van és fény, kint pedig sötét és hideg. Nem is ez zavarna, hanem az őszi estéknek az a tulajdonsága, hogy mindez bezárkózásra kényszerít. Bezárkózásra és magányra. Jó lenne ilyenkor a szélben kint sétálni valakivel, beülni valahova meginni vagy enni valamit. De ezt most nem lehet. Munka van és magány van. Monotonitás ugyanakkor nincs, és mindennapi szürkeség sincsen. Csak jó volna, ha lenne itt valaki "társaság", és ha mindez nem a világ végén történne. Mert itt még beülni vagy kimenni sem lehet sehova.
És nincs rossz közérzet sem, mert ez az évszak ilyen. Ilyennek kell lennie évről-évre. Sötétedőnek, évődésre késztetőnek, otthontartónak, hidegnek. Nincs vele semmi baj, csak hirtelen jött.
Meglepett."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése