2011. január 4., kedd

Fogadalmak, résolutions, резолюции...

Madame Chauchat-nak nem volt szokása újévi fogadalmakat tenni. Ha mégis megfogadott valamit, azt úgysem tartotta be.
Midőn bordeaux-i tartózkodása végéhez közeledett, ismét gondolnia kellett arra, hogy a régi kerékvágásból röpke négy hónapra kizökkent életvitele hamarosan vissza fog zökkenni a budapesti mindennapokba. Ráadásul a téli, január-februári, par excellence mindennapokba. Ez mégis arra késztette, hogy néhány dolgot megígérjen magának a 2011-es esztendőre vonatkozóan. Mik voltak ezek?
Először is, visszaszokni a dohányozgatásra. Vissza-szokni, mert a négy franciaországi hónapból kb. három alatt egyszer sem gyújtott rá. Nem is hiányzott neki, következésképpen nem volt igazán rászokva sem. Ezért mondhatnók dohányozgatást igazi dohányzás helyett. Valójában leszokni, vagy még három (vagy több) hónapra abbahagyni nem igazán látta értelmét. Van, akinek ez nehéz lenne. Madame Chauchat nem tartozott közéjük, ezt a történtek (vagyis derék önkontrollja) bebizonyították. Aztán ott volt a rendszeres sportolás. Igazából a nyár végén sikerült egy jó ritmust elérnie, azonban ezt a satnya franciák körében nem tudta megfelelően tartani. Természetesen más okai is voltak ennek, nem csak egyéni lustasága, vagy a környezet negatív példája. Így alakult, viszont változtatni kellene rajta. Azt is megfogadta (vagy inkább elgondolta) Chauchat asszony, hogy az elkövetkezendő évben többet fog olvasni. Ez furcsának tűnhet, hiszen most sem olvas éppenséggel keveset, azonban a jövőben még többet szeretne.
Talán három fogadalom elég is. Megtartani, igazán megtartani egyet is épp elég nehéz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése