Nemrégiben Madame Chauchat elkezdett intenzívebben foglalkozni a francia fantasztikus irodalommal. Ezzel egy régi adósságát törlesztette, ugyanis hiába ismerte - valamennyire - az orosz elbeszélők (Puskin, Gogol, Turgenyev, Csehov) történeteit, a francia szövegekről nem sokat tudott.
Persze nem a science-fiction irodalmára kell itt gondolni! A fantasztikus elbeszélés egy esztétikailag igen jól körülhatárolható szövegkorpuszt jelöl, amely Európában a gótikus-frenetikus regény (elbeszélés) hagyományaiból fejlődött ki a 18. század végén, először leginkább német földön. A műfaj korai mesterei minden bizonnyal német szerzők voltak, bár Franciaországban Cazotte Szerelmes ördögje (Le Diable amoureux) - melyet általában a francia fantasztikus "mesék" előfutárának tartanak - még jóval az iménti alkotók (Achim von Arnim, E.T.A. Hoffmann) előtt megjelent (1772). Chauchat asszony, amikor fentebb azt írta, hogy a fantasztikum esztétikailag jól körülhatárolható, rögvest gondolkodóba esett. Nyilvánvalóan egy prominens irodalomkritikus elvitatná ezen nézetét. Azt mondaná: na hajrá, határolja körül, ha olyan egyszerű!
Madame Chauchat jól tudta, hogy a fantasztikus elbeszélés műfaja (ha egyáltalán létezik ilyen irodalmi műfaj) nehezen definiálható. Született már sok meghatározás, de egyik sem válaszol minden felmerülő problémára, egyik sem alkalmazható minden szövegre. Vagy azért, mert túl egzakt (=használhatatlan a konkrét esetekben), vagy mert túl általános (hasonlóképpen használhatatlan), esetleg elsőre jól használható - akár a szövegek alapos narratológiai elemzésére is -, de közelebbről nézve pontatlan, kicsit összecsapott (sajnos Monsieur Todorov oly népszerű elmélete is ebbe a hibába esik). (Chauchat asszony későbbi feljegyzéseiben ezt még kifejti. - A szerk. megj.)
Távol álljon szegény orosz hölgytől, hogy ennyi nagyszerű (ám valamilyen szinten kudarcba fulladt) elmélet után megpróbáljon ő maga saját definíciót adni. Viszont kitart a fent írt nézete mellett: az esztétikai körülhatárolhatóság az ő értelmezésében azt jelenti, hogy a 19. századi par excellence fantasztikus szövegek (pl. Gautier, Nerval, Mérimée, Maupassant történetei, hogy csak a franciákat említse) hasonló olvasás-élményt hordoznak, implikálnak. Mindegy milyen motívumokat tartalmaznak, milyen technikákkal érik el az olvasói habozást (amelyet Todorov a legfontosabbnak tart), ha egyáltalán elérik: valahogyan mindenki "érzi", aki már néhány fantasztikus mesét elolvasott, hogy milyen is ez a műfaj, ha egyáltalán az. Chauchat asszony tudta, hogy ez nem egy elfogadható irodalomesztétikai megközelítés (hiszen úgy hivatkozunk egy recepció élményre, hogy nem mondjuk meg, valójában mire is gondolunk), viszont nem biztos, hogy egzakt megnyilatkozások szükségesek az evidenciák kinyilvánítására. A bizonytalanok, szkeptikusok kételyeire így felel: olvassanak el néhány szöveget a fenti szerzőktől, ízlelgessék őket, várjanak egy kicsit, majd lapozzanak át egy másik, eddig még "szűz" szöveget: meg fogják látni, hogy - annak ellenére, hogy más a szerző, a helyszín, a szereplő, a motívumok, a narráció, stb. - szinte ugyanazt a történetet olvasták. Igen, szinte ugyanazt. Ismerős lesz, mintha már találkoztak volna vele. Ki tudnák találni a végét, ha ez lenne a feladat.
Tehát valami ilyesfélét értett Chauchat asszony esztétikai körülhatárolhatóság alatt. Igazán 19. századi, igazán fantasztikus szövegeket. Összetéveszthetetlenek más szövegekkel, legyen szó korábbi gótikus elbeszélésekről, 20. századi abszurd, avantgárd művekről, esetleg krimikről, tudományos fantasztikus történetekről. Ha egy dolog egy másikkal nem keverhető össze, nincs elég jól körülhatárolva? Mindenesetre elgondolkodtató.
Tehát Madame Chauchat a 19. századi francia fantasztikummal kezdett foglalkozni, amelyről sok mindent megtudott, sok mindent viszont még nem. Igazából Prosper Mérimée kezdte különösen is érdekelni. Azért választotta őt, mert...
Itt megszakad a bejegyzés. A hiányzó résznek mindeddig nem akadtunk nyomára. A szerkesztő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése