2011. március 5., szombat

"Enfant terrible", műnem, Játék

Madame Chauchat egy röpke este alatt elolvasta Jean Cocteau Les enfants terribles c. regényét. Magyar fordításban, Vásott kölykök címmel. Nem vitás, egy remekművel volt dolga.
Hogy a regényben szereplő kölykök mennyire vásottak, nehéz megmondani. A francia eredeti talán jobban eligazít bennünket a helyes értelmezésben: a gyerekekre a terrible szót használja, amely szörnyűt, borzalmast, rettenetest jelent, ugyanakkor valamilyen szinten kiemelkedőt is. Sőt az enfant terrible kifejezés fenegyerekként is létezik. Akkor most hogy fordítsuk magyarra? A vásott a szótár szerint rakoncátlant, rendetlent jelent - és bár a rendetlennek lenne létjogosultsága a hősök esetében - különösen, ha elnézzük a gyerekszobájukat és annak "berendezését" -, mégsem tűnik teljesen helyénvaló fordításnak. Egyszerűen nem jelent annyi mindent, mint az enfant terrible. Mert ez egyszerre utal a gyerekek rettenetességére (vagyis kb. a neveletlenségükre) és outsider állapotukra. Arra az állapotra, amelyből nem tudnak kitörni, amely bezárja őket a gyerekszoba rendetlenül szétszórt, de számukra mégis releváns rendben létező kacatjai közé, mindezen attribútumok hálójába, amelyek elindítják, elrepítik őket a Játékba. Fenegyerekek ők. Igaz, nem úgy, mint Dargelos, hanem mint minden gyerek, aki hallgatagon, szemlesütve, alvajáróként (lásd Pault) áll a felnőtt világ gyűrűjében; részvét, megértés, gyakran igazi szeretet híján. Fenegyerekek, mert kivonják magukat ebből a világból. Egyszerűen nem vesznek róla tudomást, dacára mindazon impulzusoknak, amelyek megpróbálják kirántani őket ebből a burokból.
Nehéz lenne megmondani, miben is áll ennek a buroknak a lényege. Sejtjük: többről van itt szó, mint a vér kötelékéről, a közös társadalmi helyzetről, vagy éppen gyerekjátékokról. A Játék mind Paul, mind Elisabeth (és valamilyen szinten Gérard és Agathe) számára magát a létezést jelképezi, jobban mondva erőt, energiát ad a létezéshez. A hiánya, vagy az "elröpüléshez" való képesség hiánya egészségügyi problémákat okoz. Legyenek akár a rue Montmartre apró, lepusztult szobájában, akár az Etoile közeli palotában (amelynek szimbolikus tereiről könyveket lehetne írni), a hősök élete a Játék körül forog. Az olvasó igen sokszor elbizonytalanodhat: vajon mit is olvas valójában? A Játék színei ugyanis drámai színekké lépnek elő. A szereplők - a színészek - gesztusai, mimikája, sírása vagy nevetése, pantomimje stb. a klasszikus tragédia-komédia irányába orientálják az olvasót. Az egyes vitáknak, narrativizált dialóguscsíráknak meghökkentő drámaisága van. A regény végső jelenete (a két testvér egyidejű öngyilkossága) is olyan, mint egy heroikus barokk festmény: a drámát a tetőfokán kapja le, felnagyítja, kimerevíti és leforrázza vele a nézőt. Cocteau nem kíméli az olvasót.
De az eddigi hatásokon átszűrődik a mű rejtett poétikussága, zeneisége. Talán ugyanannyira van itt szó drámáról, mint egy hosszú versről. A belső terek leírása szolgáltatja erre a legjobb bizonyítékot. A néhai Michaël palotájának semmihez nem hasonlítható folyosóján járva a fények és árnyékok, a csend, a szoba hullámzása erősen elüt a drámai színektől, vagy a mindennapok elbeszélésétől (bár hozzátehetjük, ez utóbbiból különben sem találunk sokat a műben). A díszlet jelentést nyer, az események szintjéről átlépünk a szimbólumok, metaforák dimenziójába, a prózába szedett szavak versbe rendeződnek. Lehet, hogy az éjszakai terem fantasztikusnak is beillő metamorfózisa az a pont, ahol a gyermekvilág a legjobban elválik a felnőttvilágtól. Lehet, hogy az enfant terrible számára az igazi önkifejezés eszköze a vers, és megfordítva.
Ugyanakkor bármennyire tűnjék is problematikusnak a regény kategória relevanciája, a Vásott kölykök vérbeli regényként is megállja a helyét. A gazdag narratív technikák (nézőpont- és idősík-változtatások), a motívum- és szimbólumrendszer, valamint az intertextusok (Baudelaire, Saint-Pierre stb.) vizsgálata érdekes perspektívákat nyithatnának meg az értelmezésben.
A három műnem sajátos találkozása, együttes jelenléte lebilincseli az olvasót. Ahhoz hasonló játék résztvevőjévé teszi, mint amilyet a történet hősei játszanak. Vagyis végső soron (újra) gyerekké változtatja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése