Későn kelés, apró ügyek, Facebook

Madame Chauchat a mai napját nem igazán nevezhette hasznosnak.
Voltak olyan napok, mint például a mai, amikor úgy érezte, nem csinált semmi fontosat. Csak tengett-lengett. Reggel későn kelt, utána viszonylag lassan és hosszan netezett, majd ugyanazzal a tempóval megreggelizett (dél körül). És bár elhatározta, hogy már a délelőttjét a szakdolgozatírásnak fogja szentelni, a dologból nem lett semmi. Még este sem. A köztes (tkp. délutáni) időben elment bevásárolni, szoláriumba és egy GSM-boltba "kiüttetni" egy mobiltelefont, hogy egy kedves barátja (aki történetesen egy másik mobiltársaság előfizetője) is tudja használni. Jobban mondva a mobil ezentúl az övé addig, ameddig nem vesz magának egy sokkal jobb és korszerűbb készüléket. A szoláriumban először fordult elő vele, hogy várakoznia kellett az "állóra", mert az éppen használatban volt. Meglepetésére egy 40 körüli, nem is túlságosan fancy úr jött ki belőle - Chauchat asszony revideálta is rögtön az elképzeléseit a szoláriumba járók tipológiájáról. Később egy meg nem nevezendő hipermarketben viszonylag sok pénzt hagyott ott, de nem volt kár érte, hiszen rengeteg mindent vett. Többek között olyan müzliszeleteket is, amelyek kitűnően illeszkedtek az új, immár egészségtudatosabb diétájába.
Ugyanannak a napnak az estéje viszont sok idegeskedéssel telt, mivel Madame Chauchat-t felháborította a Facebook felhasználóbarátnak és etikusnak egyáltalán nem mondható azon funkciója, miszerint a biztonsági és bizalmassági paraméterek meg tudnak változni automatikusan aszerint, hogy milyen frissítéseket eszközöl a cég az oldal egyéb funkcióiban és részleteiben. Eltelt némi idő, mire az orosz hölgy mindent észrevett, ami megváltozott, és mire mindezeket helyreállította. De megérte: újból minden a régi. Egy ideig...
Hogy az este további része miket tartogatott, azt ezen sorok írásakor még nem tudhatta. Némi olvasást még egészen biztosan, de mást valószínűleg nem. Itt az ideje pihenni. A holnapi egy hosszú nap lesz.

Péniszirigység, kettős kasztráció, maszkulin szemüveg

Íme egy részlet Madame Chauchat francia civilizációs portfóliójának egyik alapszövegéből:

Egyébként nem látszik-e, hogy a szövegeimben a pénisz állandóan jelen van, hogy helyet és vonzerőt biztosítok a számára? De, bizo­nyára. Mindent akarok. Vele egészen egésznek akarom magam. Miért fosztanám meg magam egy résztől magunkból? Mindent akarok tehát magunkból. Persze, hogy a nő irigyli, szerető és nem féltékeny „irigy­séggel". Nem azért, mert kasztrálva van, hanem mert ő az a megrö­vidített, aki csordultig akar töltődni, az a megsebzett, aki vigaszta­lódni akar, és bosszút állni. Nem akarok olyan péniszt, amellyel a testemet díszíteném fel. Hanem a másikra a másikért vágyom, az egészre, egészként; mert élni annyit jelent, mint mindent akarni, ami van, ami él, és úgy akarni, hogy éljen. A kasztráció? Másnak mesél­jék! Milyen egy hiányból származó vágy? Egy egészen kicsi vágy. Az a nő, aki hagyja, hogy a nagy fallosz fenyegesse, a fallosz sürgető instanciájának cirkuszától ámultan, melyet a Derék mester irányít dobszóval, az a nő a tegnapé. Még léteznek a hajdani nők, számos és könnyű áldozatai a jó öreg bohózatoknak, akár az első és néma válto­zatban, a testükön, mint régen, a meredező arany fallosz teoretikus emlékszobrával, melyet sosem látnak merevedni, női titánként elnyúlva a remegésük által keltett hegyek alatt. Akár ma, infáns korszakukból kilépvén, mikor hirtelen ott látják magukat az analitikus birodalom felépítői által ostromlottan, és mihelyt megfogalmazzák az új, mez­telen, névtelen és felbukkanásával gyengédséget kiváltó vágyat, máris itt állnak megfürösztve az új vének által, és hopp! a homályos, a modernitás ruhájába öltözött interpretáció démona eladja nekik, hamisan csillogó jelölőknek álcázva, ugyanazokat a bilincseket és más lelán­coló csecsebecséket: ez a második változat, szemérmes lealacsonyításuk „felvilágosulása". Melyik kasztrációt részesíted előnyben? Melyi­két szereted jobban, az anyáét vagy az apáét? Ó, jaj de sép a semed, nézd, sép kislány, vedd meg tőlem a szemüvegem, és meglátod: az Igazság-Én majd megmondja neked mindazt, amit hinned kell. Húzd az orrodra, és vess egy fetisiszta pillantást (azt, hogy az vagy, én, a másik analizáló, elmondom neked) a testedre, és a másik testére. Látod? Nem? Várj, mindent megmagyarázunk, és végre megtudod majd, hogy a neurotikusok melyik fajtájával állsz rokonságban. Ne mozogj, megalkotják a portrédat, hogy aztán minél hamarabb hozzá hasonlatossá tedd magad.

(Hélène Cixous: A medúza nevetése /fordította Kádár Krisztina/, in Testes könyv II., szerk. Kiss Attila Atilla - Kovács Sándor - Odorics Ferenc, Szeged, Ictus és JATE, 1996-97.)

Új szemeszter, ősz, "Papa Don't Vogue!"

Megkezdődött az egyetem. Remélhetőleg az utolsó félév az ELTÉ-n. Madame Chauchat-nak nem lett túl sok órája: mindössze csak négy, de ezek legalább érdekesnek ígérkeztek. Úgy látszik, végre elérkezett az ideje annak, hogy a korábbi néhány kivételtől eltekintve olyan órákra is tudjon járni, amelyek valóban érdeklik. Megérte három évet várni...
Az olvasmányok is megszaporodtak, jelentkeztek az első exposék, feltűntek külföldi (francia) diákok az órákon, felújult a menzai ebédelések gyakorlata stb. Egyszóval: megkezdődött az egyetem. Az orosz hölgynek jól esett kicsit visszazökkenni ebbe a megszokott kerékvágásba, ugyanakkor rengeteg más dolga is volt ezek mellett, illetve hozzájuk kapcsolódva. Különösen a külföldi egyetemekre történő jelentkezések foglalták el sok idejét. Viszont nagyon bízott benne (és talán valahol a lelke mélyén tudta is), hogy valami biztosan össze fog jönni.
A budapesti időjárás kissé ősziesre fordult, hűvösebbek lettek a reggelek, korábban sötétedett este. Chauchat asszonynak eszébe jutottak a bordeaux-i őszi napok, melyeken kedves lakótársával együtt ballagtak az egyetemre, együtt jöttek haza, vásároltak, sétáltak. Kellemes hónapok voltak. Szerencsés a helyzetük azoknak, akik éppen most vesznek részt az Erasmus-programban, így például Chauchat asszony két barátjának is, akik Lille-ben töltik a séjourt. Nagy lehetőségek ezek, nem szabad őket kihagyni.
Madame Chauchat, midőn ezeket a sorokat írja, igencsak fáradtnak érezte magát, hiszen előző este ellátogatott néhány barátjával egy partiba, amelynek nem a reggelig tartó impulzusai szívták le az energiáját, hanem inkább a zene színvonala. Az orosz hölgy még sosem volt tematikus zenéjű buliban: a téma Madonna volt, "mixelve és natúrban". Sajnos, nem hogy Madonnát alig játszottak, hanem a többi számot is vagy "natúrban" adták le (értsd: úgy, hogy nem lehetett rá táncolni), vagy pedig egy olyan mixben, amihez senki sem tudott hozzászólni (pl. Lady Gaga Lovegame c. száma alá egy cigányos-klezmeres "hegedűbasszust" nyomtak...). Chauchat asszony mostani higgadt - és némileg kipihent - fejével úgy gondolja, hogy a hajnal folyamán nem menekültek el elég gyorsan a helyről. Hamarabb kellett volna, akkor talán nem okozott volna ekkora csalódást. Többet ilyet soha.

Könyvek, könyvek, könyvek

A világhálón "szörfölve" Madame Chauchat tekintete fennakadt egy nekrológnak nem nevezhető blogbejegyzésen, amely a nemrégiben elhunyt Legeza Ilona honlapjára hívta fel a figyelmet. Az egykori könyvtáros hölgy az évek során kiemelkedő kritikusi tevékenységet végzett: a honlapja szerint 3060 klasszikus, modern, magyar és világirodalmi alkotásról írt hosszabb-rövidebb könyvismertetőt. Az orosz hölgy néhányat végig is olvasott közülük és megállapította, hogy esetenként igen színvonalas (és mindenekelőtt érdekfeszítő) írásokról van szó. A honlap tökéletes lehet mindazok számára, akik bizonytalanok szépirodalmi olvasmányválasztásaikat illetően; akik többet meg szeretnének tudni egy regényről anélkül, hogy elolvasnák; vagy akik csak arra vágynak, hogy egy régebbi (akár évtizedes) olvasmányélményük néhány sor hatására ismét megelevenedjék.
Meglehet, hogy az elhunyt valamelyik kollégája idővel átveszi a "stafétabotot", és folytatja az ismertetők írását. Chauchat asszony ennek nagyon örülne, de természetesen a lista a mostani állapotában is több mint kimerítő.

Diszkurzus, "bolondság", retorika

A nyáron Chauchat asszony sokat olvasott. Mindezen olvasmányoknak lettek egyrészt írásos, másrészt "gondolati" nyomai, hatásai. Úgy döntött, hogy az elkövetkezendő időkben közread ezekből néhányat az emlékirataiban: eredeti, "nyers" szövegeket csakúgy, mint néhány hozzákapcsolt gondolatát. Elsőként álljon itt egy összefoglaló Michel Foucault A bolondság története a klasszicizmus korában (Histoire de la folie à l'âge classique) c. könyvéről:


Az elmebetegség jelensége lényeges emberi orientációs fogalompár, a normális-abnormális binaritását hordozza. Az a mód, ahogy erről ma vélekedünk, jócskán eltér a középkori felfogástól. Akkor az a jelenség, amit ma elmebetegségnek nevezünk, még a szentség, az isteni igazság misztikus körébe tartozott, feltételezték, hogy a bolond valami transzcendentális tudás, üzenet birtokosa. Az ilyen embert a kor adekvát helyére - a lakott, az ismert és az ismeretlen, nem lakott peremére -, a város szélére, a kikötőbe telepített hajóra vagy a városon kívül eső felszabaduló lepratelepekre tette. A "bölcs bolond", a "falu bolondja" mind jele volt annak, hogy a bolond öntudatlan hordozója valami lényeginek. A "klasszikus kor" a bolondot az ésszel bíróval szomszédosnak, ellentétesnek kezdte felfogni, valahogy úgy, mint az emberit az állatival, a racionálist a nem racionálissal és a konformot a deviánssal. A bolondból ekkor bűnöző lett, és a többi szerencsétlennel, kóborló szegénnyel, tolvajjal, rablóval együtt bezárásra, elkülönítésre ítélték. Csak a XIX. század elejére alakult ki egy új diszkurzus, mely a bolondot betegnek nevezte, azaz visszavezette a bűnözők közül az emberek világába, de azonnal el is zárta olyan helyre, az elmeklinikára, mely kényszerű bezártságot jelentett, s kötelező kezeléssel járt. Végül a XX. század, Freud pszichoanalízise új módon kezd el figyelni az elmebetegre, meghallgatja a szavát, titkos, nehezen érthető személyes értelmet talál benne, önmaga ijesztő másának sejti. A négy korszak négy retorikai technikával dolgozik: az első metaforaként (isteni lényeg érzékelhető hordozója), a második metonímiaként (a konform a deviáns szomszédjaként), a harmadik szinekdochéként (a betegség részmegvalósulása az egésznek), a negyedik pedig iróniaként (létünk megkettőződéseként) fogja fel. A bolond diszkurzusa tehát nem az igazság fogalmával operál, hanem retorikai módon éli át az adott életszeletet, az igaz és hamis, a logika csak a megalapozó diszkurzusokon belül szerveződik meg, az adott kornak megfelelő vallási, jogi, orvosi és pszichoanalitikus eljárásokban.

(Bókay Antal, Bevezetés az irodalomtudományba, Budapest, Osiris, 2006, pp. 174-175.)

After holiday

Így augusztus 31-én, fél lábbal már az őszi évszakban járva elérkezett az ideje annak, hogy Madame Chauchat számot vessen a 2011-es nyarával.
Változatos volt, emellett tevékeny, hasznos, szórakoztató, eredményes, pihenéssel és munkával egyaránt megtűzdelt. Egyszóval: jó volt. Az orosz hölgynek nem tartotta úri kedve, hogy felidézzen mindent az elejétől a végéig, legalábbis írásban biztosan nem (gondolatfoszlányok szintjén annál inkább). Ezért úgy döntött, inkább csak a nyár végéről mesél egy kicsit: a trieszti nyaralásról és a csúszdaparkról.
Madame Chauchat élete egyik legjobban sikerült nyaralását töltötte az észak-olaszországi kikötővárosban. Egyesek óva intették tőle, hogy oda merészkedjék, hiszen - ahogy ők mondták - Trieszt nem egyéb, mint egy kikötő. A belváros tengerrésze valóban az, viszont kijjebb autózva kitűnő (ámbár betonozott) tengerpart tárult az orosz hölgy szeme elé. Volt kavicsos, sziklás és homokos part; szélcsend és hullámzó habok; napsütés és árnyék; pizza és kekszek stb. Ezen felül a belváros is nagyon szép volt, kissé talán Bordeaux-ra is hasonlított. Háundemek, zarák és egyebek ugyan nem voltak, de Chauchat asszonynak így is sikerült találnia egy helyes rövidnadrágot magának (így nyár végére): akadt ugyanis egy Európa-torony (Torri d'Europa) nevezetű pláza, ahol a kedves útitársával az evés-ivás mellett egy kicsit shoppingoltak is. Maga a szállás egyszerű volt, de korrekt, és nyoma sem volt a hostel jellegnek. Ez úgy történhetett, hogy a tulajdonosnő (bizonyos Patrizia) a saját lakásának egy részét alakította át vendégszobákká és egy közös fürdőszobává. Mint youth hostel, az interneten rá lehet találni és meg lehet benne szállni viszonylag olcsón. Szerencsére a fullasztó meleg ellen az orosz hölgy és útitársa szobájába beszereltek egy légkondit, így legalább tudtak aludni éjjel. Napközben amikor épp nem várost néztek (ezt amúgy sem tették sokszor), akkor a legnagyobb gondjuk az volt, hogy hogyan osszák fel a napozásos és fürdőzéses szakaszokat egymás között a maximális barnulás és tengerélmény (no meg pihenés) elérése érdekében. Minkét (mindhárom) célt a legteljesebben megvalósították: még az is többször előfordult, hogy olasz ragazziknak nézték őket, annyira barnák voltak. Az étkezést napközben alig oldották meg, mert alig ettek valamit, este azonban a helyi éttermeket részesítették előnyben. Madame Chauchat az utolsó este étkével volt a legelégedettebb: olaszos Frutto di mare pizza volt, kitűnő fokhagyma szószban, nagyon friss tésztával és minőségi kagylókkal. Egy élmény volt, különösen úgy, hogy a szomszéd asztalnál ülő pár felajánlotta a boruk egy részét, mivel már nem bírtak vele. Még sosem fordult elő, hogy az orosz hölgyet ilyen nagyvonalú és szokatlan gesztusban részesítették; meg is lepődött miatta. Az italt természetesen elfogadták és együtt koccintottak a hölgy szemmel láthatóan hamarosan megszületendő gyermekére.
Amennyire tökéletes lezárása volt a trieszti séjournak a pizzás-borfelajánlós este, annyira az volt a nyárnak a mogyoródi akvaparkba való kiruccanás. A történet pár nappal Olaszország után játszódott, amikor Madame Chauchat két barátja társaságában ellátogatott a Hungaroring szomszédságában elterülő roppant csúszdaparkba. A prospektus szerint huszonhat csúszda áll a vendégek rendelkezésére: mindegyik más hosszúságú, ötletű és kiképezésű, ezzel nyújtva maximális élményt felnőttnek-gyereknek egyaránt. Maga a park egy meglehetősen kies tájon terül el (az orosz hölgy egyszer járt itt még zsenge ifjúságában), viszont az infrastruktúrája kifogástalan (még azt is mondhatnánk: európai színvonalú) - tiszta mellékhelyiségek, kellően klórozott víz, viszonylag jól tisztított kövezet, szépen rendben tartott kertek és pázsitok és mindenekelőtt aránylag kedves és segítőkész személyzet fogadták a vendégeket. Jelen írás szerzőjét leginkább azok a csúszdák fogták meg, amelyeknek egy részében teljes sötétség uralkodott, amikor is egyáltalán nem lehetett tudni, merre is visz a víz útja, illetve az ember mikor ér le. A kb. félnapos program alatt a csúszdázáson kívül volt idő beszélgetésre, dohányzásra, közös evés-ivásra és némi napozásra, habár az augusztus végi nap ereje már korántsem olyan, mint mondjuk a júliusié. Furcsa módon még Triesztben sem.
Összességében tehát Chauchat asszony nagyon elégedett volt az idei nyarával. A fentebb elmesélt két "élménysorozatot" pedig egyfajta koronának érezte az események nagyon is kellemes és boldog láncolatában.

Megjegyzés: külön köszönet C***** úrnak azért, hogy az egész trieszti út során kitűnő GPS-ként is szerepelt.

"Cave amantem"

Madame Chauchat az utóbbi időben alaposan elmélyedt Prosper Mérimée elbeszéléseiben. A hamarosan megírandó szakdolgozatának, egyetemi jelentkezéseinek és még egyéb más dolgoknak köszönhetően a mérimée-i fantasztikumra irányuló kutatásai egyre fontosabbá váltak. Íme egy részlet a már részben megírt fejezetekből, amely a La Vénus d'Ille novella kapcsán az Aphrodité-mítosz eredetét és történetét foglalja össze röviden:

Déesse de l’amour et de la beauté chez les peuples helléniques, Aphrodite retrouve son ascendance au Proche-Orient, étant liée à la fois à une divinité accadienne-babylonienne Ishtar, et à son équivalent sémitique occidental (phénicienne) Astarté. Étant toutes les deux en effet déesses de l’amour et de la fertilité, elles incarnent néanmoins d’autres pouvoirs symboliques : elles se montrent comme divinités belliqueuses, déesses astrales, déesses des eaux, protectrices des chevaux et des chariots, etc. Sans doute, la déesse grecque se trouve-t-elle au « carrefour » de ces personnages orientaux (y compris la divinité égyptienne Isis, elle aussi descendante d’Astarté-Ishtar, et d’autres divinités provenant de l’Asie mineure) : un des lieux principaux de son culte, l’île de Chypre (probablement à Paphos), témoigne bien de son origine, ainsi que le fait qu’elle était d’abord associée moins à l’amour, qu’à la fertilité en général, trait commun parmi les divinités féminines du Proche-Orient. Au fur et à mesure, son image était « apprivoisée », constituant un personnage mythique ressemblant aux autres dieux de l’Olympe. Ainsi Aphrodite-Cybèle, la puissante Déesse Mère est-elle devenue Aphrodite la coquette, la déesse ludique que l’on connaît dans la mythologie grecque. Cependant elle a gardé quelques traits révélateurs de son passé : d’un côté, elle est bien une divinité dualiste, ayant à la fois des caractéristiques bonnes (déesse secourable – l’histoire de Pygmalion) et mauvaises (déesse souvent orgueilleuse et vindicative – la guerre de Troie) ; d’un autre côté, à l’instar d’autres déesses orientales (par exemple Astarté ou Ishtar), elle était une divinité androgyne, ayant des caractéristiques masculines et féminines. Avec l’expansion du mythe d’Énée en Italie, les peuples italiques ont commencé à substituer leur culte de Vénus (celle-ci étant en l’occurrence déesse des jardins, dont le nom signifiait fruit) à celui d’Aphrodite, mère d’Énée. Peu à peu, Vénus est devenue non seulement déesse de l’amour et de la beauté (c’est-à-dire le parfait équivalent romain d’Aphrodite), mais aussi ancêtre de la famille impériale (car celle-ci remontait à Énée), ainsi que protectrice de tous les Romains.