Egyébként nem látszik-e, hogy a szövegeimben a pénisz állandóan jelen van, hogy helyet és vonzerőt biztosítok a számára? De, bizonyára. Mindent akarok. Vele egészen egésznek akarom magam. Miért fosztanám meg magam egy résztől magunkból? Mindent akarok tehát magunkból. Persze, hogy a nő irigyli, szerető és nem féltékeny „irigységgel". Nem azért, mert kasztrálva van, hanem mert ő az a megrövidített, aki csordultig akar töltődni, az a megsebzett, aki vigasztalódni akar, és bosszút állni. Nem akarok olyan péniszt, amellyel a testemet díszíteném fel. Hanem a másikra a másikért vágyom, az egészre, egészként; mert élni annyit jelent, mint mindent akarni, ami van, ami él, és úgy akarni, hogy éljen. A kasztráció? Másnak meséljék! Milyen egy hiányból származó vágy? Egy egészen kicsi vágy. Az a nő, aki hagyja, hogy a nagy fallosz fenyegesse, a fallosz sürgető instanciájának cirkuszától ámultan, melyet a Derék mester irányít dobszóval, az a nő a tegnapé. Még léteznek a hajdani nők, számos és könnyű áldozatai a jó öreg bohózatoknak, akár az első és néma változatban, a testükön, mint régen, a meredező arany fallosz teoretikus emlékszobrával, melyet sosem látnak merevedni, női titánként elnyúlva a remegésük által keltett hegyek alatt. Akár ma, infáns korszakukból kilépvén, mikor hirtelen ott látják magukat az analitikus birodalom felépítői által ostromlottan, és mihelyt megfogalmazzák az új, meztelen, névtelen és felbukkanásával gyengédséget kiváltó vágyat, máris itt állnak megfürösztve az új vének által, és hopp! a homályos, a modernitás ruhájába öltözött interpretáció démona eladja nekik, hamisan csillogó jelölőknek álcázva, ugyanazokat a bilincseket és más leláncoló csecsebecséket: ez a második változat, szemérmes lealacsonyításuk „felvilágosulása". Melyik kasztrációt részesíted előnyben? Melyikét szereted jobban, az anyáét vagy az apáét? Ó, jaj de sép a semed, nézd, sép kislány, vedd meg tőlem a szemüvegem, és meglátod: az Igazság-Én majd megmondja neked mindazt, amit hinned kell. Húzd az orrodra, és vess egy fetisiszta pillantást (azt, hogy az vagy, én, a másik analizáló, elmondom neked) a testedre, és a másik testére. Látod? Nem? Várj, mindent megmagyarázunk, és végre megtudod majd, hogy a neurotikusok melyik fajtájával állsz rokonságban. Ne mozogj, megalkotják a portrédat, hogy aztán minél hamarabb hozzá hasonlatossá tedd magad.
(Hélène Cixous: A medúza nevetése /fordította Kádár Krisztina/, in Testes könyv II., szerk. Kiss Attila Atilla - Kovács Sándor - Odorics Ferenc, Szeged, Ictus és JATE, 1996-97.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése