Utolsó megmérettetés, koncepcióhiány, bizonytalanság

Madame Chauchat ELTE-s pályafutásának minden bizonnyal utolsó kollokviumához érkezett. Minden jó, ha a vége jó: Francia irodalomtörténet 4. - 20. század. Azonban a vizsgára készülés korántsem volt móka és kacagás. Így a BA végére az orosz hölgy kezdte megérteni, miért is szerette sokkal jobban az orosz tanszék által meghirdetett irodalomkurzusokat a franciásoknál. Utóbbiak egyszerűen annyira koncepciótlanok, monotonak, szárazak voltak, hogy aki nem járt be rájuk (vagy nem vizsgázott belőlük), ép ésszel fel sem foghatja. A legnagyobb különbség az orosz és a francia koncepció között az volt, hogy az oroszosok az irodalomoktatás túlsúlyát az előadásokról áthelyezték a szemináriumokra. A minorosok így majdnem ugyanazt tanulták, mint a majorosok, holott sokkal kevesebb óra volt számukra előírva. Azonban még így is sikerült a tekintélyes tudásanyagot átadni, mert a szemináriumok kivétel nélkül mozgalmasak, érdekesek és motiválóak voltak. Nem így a francián. Ott ugyanis az előadás és a gyakorlat tematikája gyakran teljesen megegyezett, így az egyik órán csak a másikon hallott információkat ismételgette gyakran ugyanaz az oktató. Egy alkalomra volt, hogy több könyvet kellett volna elolvasni (pl. egy órára Proustot és Anatole France-ot), úgy, hogy magukra a művekre alig-alig jutott idő. Mindeközben a kollokviumból olyan vizsgatematika készült, amely ugyan csak 13 tételből áll, ám ezen tételek körülbelül feléről nem is esett szó az előadáson. Kötelező szakirodalmat nem jelöltek meg, csak egy "orientations bibliographiques"-t, amely több, egyenként kb. 6-800 oldalas könyvből állt. Nos ezek után két lehetőség maradt: az oktató vagy nagyon szigorú lesz (illetve lássuk be: pusztán következetes), és mindenkit megbuktat, vagy elnéző, de akkor meg nem kell tudni gyakorlatilag semmit, és maguk a tételpontok is nevetségesek lesznek. Madame Chauchat szerint ez utóbbi valószínűbbnek bizonyul majd, habár biztosra nem lehet tudni. Ehhez még hozzátartozik, hogy a vizsga második részében olyan könyvekről is kell beszélni (azt, hogy mit, mindenki maga dönti el), amelyek sem az előadáson, sem a szemináriumon nem kerültek elő. (Az oktató ebből az indokból kihúzta az utolsó tételt a tematikából, mondván, hogy arról nem volt szó - hozzátehetnénk: ilyen erővel még vagy hattal ugyanígy eljárhatott volna.) És ezek után még kérdés, hogy miért nem akar 1 (maximum 2) embernél több francia diszciplináris MA-ra menni...