Szegénység, tisztaság, engedelmesség

« Faire voeu de pauvreté, c'est s'engager par serment à être parasseux et voleur ; faire voeu de chasteté, c'est promettre à Dieu l'infraction constante de la plus sage et de la plus importante de ses lois ; faire voeu d'obéissance, c'est renoncer à la prérogative inaliénable de l'homme, la liberté. Si l'on observe ces voeux, on est criminel ; si on ne les observe pas, on est parjure. La vie claustrale est d'un fanatique ou d'un hypocrite. »

Ezeket mondja Denis Diderot - Az apáca c. regényében Monsieur Manouri, Suzanne nővér ügyvédje, amikor ki akarja - a világi és egyházi törvény erejével - eszközölni védence szabadságát. Vagyis meg akarja szüntetni azt az állapotot, amely úgy jött létre, hogy a fiatal lányt akarata ellenére küldték kolostorba, hogy életre szólóan egy olyan hivatás mellett kötelezze el magát, amelyet nem ő választott, és amelyre teljesen alkalmatlan.
Érdekes szavak ezek a 18. században, habár már annak vége felé járunk (az elbeszélés 1780 és 1782 között jelent meg részletekben). Talán érezhető a közelgő forradalom szele. Persze nem a kolostorokban.
A mai ember nehezen tudja elképzelni, milyen is volt kétszázötven évvel ezelőtt egy ilyen kolostor. Az akkori társadalomban nemcsak egy épület volt, nemcsak egy hely, ahol istent dicsérték (vagyis messzemenően nem olyan, mint egy templom), hanem egy rendkívül fontos társadalmi intézmény. Azok számára "hozták létre", akik saját döntésükből, hajlamaikra, vágyaikra hallgatva vonultak be, vagy valamilyen csalódás érte őket az életben, amelyre csak egy istenközpontú, a világi hívságoktól elzárt világ adhatott gyógyulást, vagy talán annyira megrettentek ezektől a "hívságoktól" (értsd: megpróbáltatásoktól, nehézségektől), hogy rögvest elmenekültek előlük, még mielőtt elkezdődött volna számukra az élet. Lehetne még sorolni a lehetséges okokat, de egyet mindenképpen jegyezzünk meg: azokét a fiatalemberekét, fiatal lányokét, akik családjuk anyagi helyzete, társadalmi presztízsvesztése miatt öltötték fel a csuhát/fátylat.
Ezek közé tartozott Diderot hőse, Suzanne Simonin is.
Ha a fenti idézetet megnézzük - mai, modern, 21. századi, liberális, nyugati, stb. szemmel -, nem szükséges egyetértenünk a szegénység és tisztaság ilyen jellegű felfogásával. Hiszen sem a lustaság, sem a tolvajlás nem érinti feltétlenül a szegénységet, mint ahogy az önmegtartóztatás (azaz egyfajta megélt, testi - ha nem is "lelki" -  aszexualitás) sem bizonyíthatóan ellentétes az emberi természettel. Sőt, még az engedelmesség parancsa sem rombolja le a szabadságot, ha azt az eredeti, keresztény szolgálat-eszményben élik meg.
Akkor mégis miben érthetünk egyet Diderot-val?
Abban, hogy bármilyen okból vonult is valaki kolostorba, bármilyen élmények érték is ott, az nem lehet, hogy akarata ellenére ott maradjon, amíg meg nem hal. Ha az engedelmesség nem feltétlenül sérti is az egyén elidegeníthetetlen jogát, a szabadságot, egy egész életet bezárva leélni: abszurd. És nem lehet azt mondani, hogy itt és most vége. Mert nincs szabadulás, nincs hova menni.
És hogy milyen jutalom jár érte a másvilágon? Nem tudjuk, de nem biztos, hogy megéri...

(Ismeretlen eredetű irat Madame Chauchat feljegyzései között. A szerk.)