2011. augusztus 29., hétfő

"Cave amantem"

Madame Chauchat az utóbbi időben alaposan elmélyedt Prosper Mérimée elbeszéléseiben. A hamarosan megírandó szakdolgozatának, egyetemi jelentkezéseinek és még egyéb más dolgoknak köszönhetően a mérimée-i fantasztikumra irányuló kutatásai egyre fontosabbá váltak. Íme egy részlet a már részben megírt fejezetekből, amely a La Vénus d'Ille novella kapcsán az Aphrodité-mítosz eredetét és történetét foglalja össze röviden:


Déesse de l’amour et de la beauté chez les peuples helléniques, Aphrodite retrouve son ascendance au Proche-Orient, étant liée à la fois à une divinité accadienne-babylonienne Ishtar, et à son équivalent sémitique occidental (phénicienne) Astarté. Étant toutes les deux en effet déesses de l’amour et de la fertilité, elles incarnent néanmoins d’autres pouvoirs symboliques : elles se montrent comme divinités belliqueuses, déesses astrales, déesses des eaux, protectrices des chevaux et des chariots, etc. Sans doute, la déesse grecque se trouve-t-elle au « carrefour » de ces personnages orientaux (y compris la divinité égyptienne Isis, elle aussi descendante d’Astarté-Ishtar, et d’autres divinités provenant de l’Asie mineure) : un des lieux principaux de son culte, l’île de Chypre (probablement à Paphos), témoigne bien de son origine, ainsi que le fait qu’elle était d’abord associée moins à l’amour, qu’à la fertilité en général, trait commun parmi les divinités féminines du Proche-Orient. Au fur et à mesure, son image était « apprivoisée », constituant un personnage mythique ressemblant aux autres dieux de l’Olympe. Ainsi Aphrodite-Cybèle, la puissante Déesse Mère est-elle devenue Aphrodite la coquette, la déesse ludique que l’on connaît dans la mythologie grecque. Cependant elle a gardé quelques traits révélateurs de son passé : d’un côté, elle est bien une divinité dualiste, ayant à la fois des caractéristiques bonnes (déesse secourable – l’histoire de Pygmalion) et mauvaises (déesse souvent orgueilleuse et vindicative – la guerre de Troie) ; d’un autre côté, à l’instar d’autres déesses orientales (par exemple Astarté ou Ishtar), elle était une divinité androgyne, ayant des caractéristiques masculines et féminines. Avec l’expansion du mythe d’Énée en Italie, les peuples italiques ont commencé à substituer leur culte de Vénus (celle-ci étant en l’occurrence déesse des jardins, dont le nom signifiait fruit) à celui d’Aphrodite, mère d’Énée. Peu à peu, Vénus est devenue non seulement déesse de l’amour et de la beauté (c’est-à-dire le parfait équivalent romain d’Aphrodite), mais aussi ancêtre de la famille impériale (car celle-ci remontait à Énée), ainsi que protectrice de tous les Romains.

2011. augusztus 19., péntek

Before holiday

Már csak néhány nap volt hátra Madame Chauchat Olaszországba indulásáig. Az elkövetkezendő héten 5-6 napot fog eltölteni Triesztben és annak környékén, "megízlelve" a tengert, a kikötőváros ambiance-át, az olasz konyhát és még néhány, remélhetőleg minél tartalmasabb dolgot. Az utat autóval fogja megtenni, kedden indul és előreláthatólag szombaton éjjel érkezik haza. A nyár végén egy ilyen kis kiruccanás sok szempontból megéri: talán nincs már annyira meleg, nem kell tartani az embertömegektől a városokban meg az utakon, az árak is egy picit lemennek, az utazás pedig erőt ad a mindjárt beköszöntő őszi évszakhoz és annak kihívásaihoz. Nem volt rossz ötlet ilyenkorra időzíteni. Az orosz hölgy barnasága is tökéletes már, az olasz nap ezt már csak jobban be fogja aranyozni...
Amíg még itthon tartózkodott, Chauchat asszony továbbra is olvasott, írt (szakdolgozatot is), ápolta az emberi kapcsolatait és partizott. A nyár viszonylag gyorsan, de valószínűleg tartalmasan telt. Kicsit másként, ahogy eltervezte, de nem számít. Nem kellene annyit tervezgetnie. A dolgok úgyis csak jönnek és megtörténnek.
Az olvasmányai közül a pszichoanalízisről és a posztmodernről szóló munkák nagy hatást tettek rá, sok gondolkodni valót adtak. Nem volt hát hiány "elmélkedésben" sem. Triesztbe viszont minden bizonnyal valami könnyebbet fog magával vinni. Regény(eke)t. Bár nem fog sokat olvasni.
Ami azt illeti, most kedve lenne írni az őszről és a terveiről, de inkább nem teszi. A dolgok úgyis csak jönnek és megtörténnek.

2011. augusztus 12., péntek

Furcsa nyár, szervezések, költözés

Az augusztusi napok közepette Madame Chauchat többféle tevékenységgel töltötte az idejét: találkozott a barátaival, olvasott és olvasgatott, szakdolgozatot írt, angolt ismételt... Sajnos, a tipikus nyári lehetőségek, mint pl. a napozás, strandolás általában nem adattak meg neki, hiszen az időjárás hol ilyen, hol olyan volt. Leginkább felhős, hideg és esős. Furcsa egy nyár! Gyakorlatilag csak a francia hölgy látogatása alatt volt felhőtlen nyári idő (tehát július közepén), előtte és utána legfeljebb 1-1 napról lehetett elmondani, hogy "na ilyen egy nyár".
Persze mindez nem szegte az orosz hölgy kedvét. Szakdolgozatával (és talán leendő tdk-munkájával) kellő tempóban haladt; nemsokára meg fogja kezdeni a pszichoanalízisről szóló szakirodalmak olvasását is. A jövő évi továbbtanulás szervezése is megfelelő ütemben zajlott, bár nagy dolgokra egyelőre nem érdemes gondolni...
Ezzel együtt a kis húg lassan elköltözni látszott a családi fészekből: megvolt az albérlet, már csak a szerződést kell aláírni. A "cuccok" átszállításának első etapja is kipipálva. Fura lesz nélküle a lakás, de ennek is el kell egyszer érkeznie. Ilyenkor Chauchat asszony is mindig arra gondolt, hogy körülbelül fél év múlva már ő sem fog a c*****i lakásban lakni. Persze hogy hova költözik addigra, arról még fogalma sem volt. De nem is lehetett.

2011. augusztus 5., péntek

P**** gimnáziumi emlékei - 2. rész

Chauchat asszony már igen rég hallott szeretett unokaöccse felől. Az egyetlen levélben - amelyet nemrégiben kapott tőle - sem volt egyéb, csak egy ún. "láncjáték", amely bizonyára megtetszett a fiatalembernek, hogy kitöltötte. A játék 12+1 kérdésből áll: röviden kell rájuk válaszolni és tovább kell küldeni más embereknek. Az orosz hölgy természetesen nem fogja senkinek sem továbbpostázni (még ha az unokaöcs szándéka valami ilyesféle volt is), azonban úgy döntött, naplójába mégis beilleszti. Íme:



1. Milyen irodalom tételt húztál az érettségin?
Háy János A Senák című drámáját. Nem annyira szerettem volna ezt húzni, de mindegyik tételt tudtam, úgyhogy igazából teljesen mindegy volt.

2. Ennek hány éve is?
Három.

3. Emlékszel a középiskolás ofőd nevére?
Igen, M******* Gábor atyának hívták.

4. OKTV?
Volt mind 11.-ben, mind 12.-ben. Mindkét évben elindultam kémiából és franciából. Mindkét évben mindkettőből döntőbe jutottam: kémiából 11.-ben 8., 12.-ben 2_. lettem (nem emlékszem pontosan); franciából először 25., másodszorra 3. lettem. Ez utóbbiért XY oktatásügyi államtitkár úr ki is tüntetett. 

5. Milyen szakkörökbe jártál?
Hűha! Leginkább "reál" szakkörökbe jártam (átlag heti egy alkalom): 7-10. osztályban matekra, 7-9. fizikára, 8-10. bioszra és kémiára. Emellett 8.-ban és 9.-ben (azt hiszem, 10.-ben már nem) jártam heti egy alkalommal orosz szakkörre, 12.-ben pedig egy rövid ideig franciára (bár az lehet, hogy hivatalosan nem volt szakkör). Egyesek jártak "audiovizuális kommunikációs szakkörre" (ÁVK), latinra, földrajzra, sőt még rajzra is (na meg a feledhetetlen énekkarra). Én ezeken nem vettem részt. Amelyekre én is jártam, azok közül talán a kémiát meg a biológiát szerettem a legjobban (és bár nem mindig, de sokszor a matekot is).

6. Hányas és milyen nevű úttörőcsapatban voltál pajtás/cserkész/ministráns?
Nem voltam úttörő (-> 1989-ben születtem), sem cserkész. Ministrálni a gimiben muszáj volt éveken keresztül (szerencsére csak ritkán), a plébánián egy rövid ideig csináltam, azután "elkoptam". Azóta meg...

7. Mi volt a tisztséged az őrsödben?
Lásd fentebb.

8. Mi volt a legmaradandóbb emléked egy osztálykirándulásról?
A gimnáziumi osztályommal azt hiszem, mindössze kétszer mentünk többnapos tanulmányi kirándulásra: 10.-ben Bogácsra és utolsó évben valahova Nagyatád mellé egy helyre, ami még a térképen sincs rajta. A bogácsi túrán volt egy néni, aki felügyelte a plébános ifjúsági házát (itt szálltunk meg), és akinek egyetlen szavát sem értettem, amikor hozzám beszélt. Nagyon durva tájszólása volt, ami teljesen érthetetlenné tette a mondandóját. A 12. végi kiránduláson egyértelműen Oszi és a rackák vitték a pálmát, bár a sáros rét mellett megejtett, némileg kudarcba fulladt kirándulás is "adta". Meg az is, hogy az osztályfőnököm mindent megtett a vonaton azért, hogy ne dohányozzunk, a táborhelyen (a rackafarmon) viszont tőle két méterre cigiztünk, és nem vette észre. Ha tudnám, hogy mi zavarta benne...

9. Milyen fakultációra jártál?
Hivatalosan csak matekra, de nem hivatalosan bejártam kémiára is. A bioszról lemondtam, mert túl sok lett volna a kötelezettség, és akkor már nem érdekelt annyira. A fizikát meg inkább hagyjuk.

10. Előfordult, hogy kirúgtak valamelyik suliból?
Nem.

11. Ki volt az általános iskolás nagy ő?
Erre most inkább nem válaszolok...

12. A leggázabb poszter a szobád falán?
Gáz vagy nem gáz, de sosem voltak poszterek a szobám falán.

+1. Aztán intő, bukás volt-e?
Bukás nem volt, csak egyszer a KRESZ-vizsgán és egyszer a forgalmin. Iskolában vagy nyelvvizsgánál soha. Intőt (helyesebben: figyelmeztetőt) egyszer kaptam életemben: általános iskola hatodik osztályában, mert sokat piszkáltunk egy V***** nevű fiút. Kis dög voltam. Megérdemeltem. De nem mertem elmondani otthon, azóta sem tudják...

2011. július 31., vasárnap

"Nem élhet az egyik..."

Már több mint egy hete volt annak, hogy Madame Chauchat egy kedves barátjával megtekintette a Harry Potter és a halál ereklyéi című film második részét, amely egyben a teljes széria befejező epizódja is. Ilyenkor a szokásos tetszett/nem tetszett kérdésre adott szokásos válaszok egyike kínálkozik: igen, tetszett/nem, nem tetszett. Az orosz hölgy így "első körben" (vagy manapság újságírós-bölcsészes-divatosan: a priori) az első lehetőséget válaszolta.
HP 7/2: lájk.
A látvány kétségkívül megragadta, mint eddig mindegyik részben. (Még a 2000-es évek elején az első néhány epizódban is, hiszen akkor látta először a Roxfortot, amelyet - valljuk be - elég tisztességesen megcsináltak.) Azonban a film végén a "19 évvel később" rész ebből a szempontból (is) egy nagy fekete pontot érdemel. Mindenki sejthette, hogy az amúgy a könyvben is igen gyatrára és klisésre (vagy magyarosan: "gázra") sikerült jelenet a filmben sem fog várhatóan elsöprő katarzisélményt okozni, de azt valószínűleg kevesen gondolták - és ők is csak valami delíriumos rémálmukban -, hogy ilyen szinten nevetséges lesz. Amellett, hogy a hősök ugyanúgy néznek ki tizenkilenc év elmúltával is, mint 17 évesen (és tegyük hozzá: Daniel Radcliffe esetében kb. 14 éves kora óta), a filmbeli párbeszédek az idősödő (és talán picit őszülő?) Harry és a kis Albus-Perseleus[...] között szinte egy az egyben megegyeznek a könyv bárgyú mondataival. Az utolsó csepp a pohárban az lett volna, ha legutolsó képsornak bevágják a 9 és háromnegyedik vágányon Ginnie-je oldalán hazafelé bandukoló Harryt, ahogyan - úgy, amint a könyvben meg vagyon írva - megtapogatja a homlokán halványan kirajzolódó sebhelyét és némi felszabadult félszegséggel konstatálja: "A sebhely nem fáj már 19 éve. Minden rendben. [All was well.]" Ez hál'istennek nem következett be, de a mozi nézőinek arcáról leolvashatók voltak a feszült várakozás jelei, ami arra engedhet következtetni, hogy nem csak Madame Chauchat rettegett - mint kiderült, alaptalanul - az efféle végkifejlettől.
És ha már a karakterek és diskurzusaik kritikájánál tartott, az orosz hölgy nem feledkezhetett meg az őket megformáló színészeket érintő néhány észrevételéről sem. Egyik barátja hívta fel a figyelmét arra a tényre, hogy valóban: szinte mindegyik szereplő valamelyest meghízott. Piton professzornak szinte akkora volt a hasa, hogy az arcára támadó horcrux-kígyó majdnem a pocakját találta el. (És természetesen a Harry által összegyűjtött két könnycseppje a merengőbe öntésig több milliliter mennyiségűre duzzadt a Hermionénál találomra rendelkezésre álló kémcsőben.) Szintén ez a barát jegyezte meg, hogy míg a korábbi filmekben Bellatrix Lestrange alakja az egyik legeredetibbnek számított - vagyis az ő esetében eddig talán némi színészi alakítást is láthattak a nézők -, addig a befejező részben nem szólt másról, mint egy össze-vissza imbolygó, röhögcsélő, rosszul párbajozó debilről - aki egyébként úgy néz ki, mint egy csöves. Az ilyen jellegű, csak egy részt érintő metamorfózisokat Chauchat asszony nem igazán értette. Arról pedig talán felesleges is szót ejteni, hogy Daniel Radcliffe színészként ismét kritikán alulit alakított. Bár a hetedik epizód második felének kritikusai azt is kiemelték, hogy kis barátnője, Ginnie sem mondhat magáénak túlzottan virtuóz teljesítményt a filmvásznon: gyakorlatilag másból sem álltak az őt tartalmazó snittek, mint egy gondterhelt arcú vörös fruskából, aki alig szólt valamit, csak nézett maga elé, meg a többi szereplőre.
Bár néhány jelenetnél lehet, hogy a gyász árnyékolta be az arcát, hiszen a film "végén" kibontakozó csatában az egyik bátyja is elesik. Itt két megjegyzés is kínálkozik. Az első: nem múlhat el HP rész úgy, hogy ne legyenek olyan jelenetek, amelyeket egyes nézők biztosan nem értenek. Itt például ilyen volt George (vagy Fred?) halála, akit - mivel már le volt takarva egy halotti lepellel - viszonylag nehéz volt beazonosítani azok számára, akik nem fújják kívülről a varázslótanonc történetét. (Apropó: ez a régen elég gyakran használt terminus az utolsó két, de talán több részre vonatkozóan némileg elvesztette a relevanciáját. Ugyanis a korábbiakhoz képest meglehetősen megváltozott a film témája, vagy akár azt is lehetne mondani, hogy egy másik történet jött létre az eredeti szüzsén belül: a horcrux-vadászatot vagy a végső csatát nehezen lehetne párhuzamba állítani a korábbi könyvekkel - elsősorban az első néggyel. Ez utóbbi tény talán annak a hiedelemnek is táptalajat biztosít, amely szerint az ötödik-hatodik-hetedik részt nem is J.K. Rowling írta, hanem valaki más. Persze Madame Chauchat nem volt kompetens ennek eldöntésében.) Szintén érthetetlen, hogy nem vette észre senki Pottert - értelemszerűen a Griffendéleseken kívül - a Roxfort dísztermében, amikor Piton létszámszemlét és fejtágítást tartott. Gondolhatnánk, hogy egyszer csak odahoppanált, de ugye a Roxfortban olyat nem lehet csinálni... A másik megjegyzés a bekezdés elejének idézőjeles szavához kapcsolódik. Nemcsak a film végén volt szó csatáról, hanem gyakorlatilag az egész filmben, így a nézőnek az lehetett az érzése, hogy egy két óránál is hosszabb nonstop akciófilmet néz, amelyben mindenfelé "avadakedavrák" repkednek. Meglehet, kicsit fárasztó volt, és semmiképp sem illett a Harry Potter filmek szokásos történetvezetésébe (mondana itt az orosz hölgy mélystruktúrát is, ha már egy nagy orosz előtte így tett, de az iménti terminus egy HP film esetében talán egy kicsit erős lenne...).
Azért kétségtelenül akadtak pozitívumok is - főleg a film elején. Mindenképpen közéjük sorolandó a Gringotts-jelenet, amely Chauchat asszony szerint kitűnőre sikeredett (vagyis kellően eseménydús és izgalmas volt). Szintén érdekfeszítő volt a diadém-horcrux keresése is. Mindezek együtt hozták létre azt a némileg ambivalens érzést az orosz hölgyben, amelynek fentebbi konklúzióját itt újra megismétli:
HP 7/2: lájk.
És ehhez nyilvánvalóan hozzátartozik annak a tudata is, hogy előreláthatólag több rész ezek után már nem következik.

"All was well."

2011. július 20., szerda

A French girl in Budapest

Az elmúlt néhány napban Madame Chauchat vendéget fogadott szerény hajlékában. A vendég egy francia lány volt, akit Bordeaux-ban ismert meg, és akinek már ott felajánlotta a meghívást Budapestre. Így kb. fél év múlva a hölgy élt is a lehetőséggel: 8 napra meglátogatta az orosz hölgyet.
Az ittléte minden szempontból pozitív volt. Egyrészt Chauchat asszony, valamint családja és barátai nagyon szívélyes fogadtatásban részesítették a vendéget, másrészt ő maga is nagyon kedves, figyelmes, udvarias volt mindenkivel. Éjszakába nyúló hosszas beszélgetések, séták, iszogatások és - nem utolsó sorban - hosszas turistáskodás kísérte az elmúlt bő egy hetet. Ez utóbbi azért is fontos, mert Madame Chauchat számára szinte minden nap valami újdonságot tartogatott: bár közel húsz éve élt a magyar fővárosban, így is akadtak olyan helyek, olyan részletek, amelyekről nem tudott (vagy csak valami homályos fogalma volt róluk). Mondhatjuk azt is, hogy erre a néhány napra az orosz hölgy maga is turistává vált szeretett városában.
Különösen igaz ez a Budán eltöltött délutánokra. Chauchat asszony már az idejét sem tudja, mikor volt utoljára a Nemzeti Galéria állandó kiállításain, mikor látta utoljára Székely Bertalan vagy Benczúr Gyula híresebbnél híresebb képeit. Vagy éppen mikor járt legutóbb a Pál-völgyi-cseppkőbarlangban. (Habár ha őszinte akar lenni, meg kell mondania, hogy ennek az idejét körülbelülre tudta: olyan negyedikes általános iskolás lehetett. Egyszóval régen volt. Azóta sok minden megváltozott. Például beszereltek egy több emelet magasságú lépcsőt, amely annyira szűk volt, hogy még az egyébként oly karcsú és sudár termetű orosz hölgy is alig bírt rajta felmászni. El is gondolkodott: mi történne, ha egy nála kissé termetesebb úr vagy hölgy esetleg beszorulna a két szikla közé? Vagy ha valaki "lezúgna" a meglehetősen nedves és síkos lépcsőfokokról?)
A budapesti élmények mellett természetesen sokat jelentettek - és sok újdonságot is hoztak - számára a vidéken eltöltött napok, szám szerint kettő. Egy forró szerdai napon Tihanyba autóztak, megtekintették az apátságot, egy érdekes dokumentumfilmet Tihany történetéről - amelyből Chauchat asszony megtudta, hogy a helység neve "csendességet" jelent, és a szláv nyelvekből származik (épp ezért kissé arcpirító, hogy mindezt csak most tudta meg, hiszen még oroszul is тихий a "csendes"...) -, valamint a délután folyamán csobbantak egyet a balatonalmádi strandon (ahol este vacsoráztak is Cseh László és egyéb úszóbajnokok társaságában). A vasárnap szintén hordozott némi "edukatív" jelleget: egyebek mellett azt, hogy hogyan (nem) lehet parkolni Esztergomban, illetve hogyan lehet Párkányban, közvetlenül a régi határátkelő előtt. (Megjegyzendő, hogy az orosz hölgy életében eddig még sosem fordult elő, hogy valahol annyira nem tudott leparkolni, hogy át kellett mennie egy másik országba... Bár az esztergomi-párkányi földrajzi adottságok mindezt könnyen lehetővé és érthetővé teszik.) A délután-este viccek és könnyed politikai diskurzusok jegyében telt, amelybe belefért egy kellemes párkányi estebéd is (szalonnás-juhtúrós sztrapacska), valamint egy kései souper a surányi nagymamánál.

Összességében tehát a program így nézett ki:
Héfő (júl. 11.): reptér, esti városnézés, Múzeum Kávézó.
Kedd (júl. 12.): Budai Vár, Nemzeti Galéria, Halászbástya, séták.
Szerda (júl. 13.): Tihany, Balatonalmádi, strand.
Csütörtök (júl. 14.): Pál-völgyi-barlang, Andrássy út, Budavári Labirintus.
Péntek (júl. 15.): Csodák Palotája, Hősök tere, Városliget, Vajdahunyad vára, Parlament, Csendes kávéház.
Szombat (júl. 16.): Margit-sziget, Terror Háza, Sugar Shop, esti séta.
Vasárnap (júl. 17.): Visegrád, bobozás, Esztergom, Párkány, ebéd, Surány.
Hétfő (júl. 18.): séta Pesten, Váci utca, vásárlás, KK-barátok.
Kedd (júl. 19.): vásárlás a Tescóban, reptér.

2011. július 17., vasárnap

Découverte de la campagne hongroise vol. 2

Telt-múlt az idő és már majdnem egy hete volt annak, hogy Madame Chauchat-nál vendégeskedett a francia lány, akit Bordeaux-ban ismert meg. Ahogy az orosz hölgy édesanyja egy reggel megjegyezte: valóban nagyon kedves és hálás vendégnek bizonyult. És ez így is volt. Mindennek örült, mindenen mosolygott, sokat kérdezett, fényképezett... A magyar főváros is nagyon tetszett neki. Chauchat asszony, midőn ezen sorokat írta, már előkészült az aznapi Visegrád-Esztergom túrára. Történetesen nem igazi túráról volt szó, mert az utat autóval fogják megtenni, bobozni fognak, majd Esztergomban sétálni, átnézni Szlovákiába, utána pedig meglátogatni a nagymamát Surányban. Tehát tartalmas és hosszú napnak néztek elébe, amelyen úgy néz ki, hogy még az orosz hölgy édesanyja is képviselteti magát. Kivéve persze, ha az elkövetkezendő néhány percben máshogyan dönt (volt már rá precedens...).