Hosszú szünet, új vállalkozás

Sok idő telt el azóta, hogy Madame Chauchat utoljára tollat ragadott. Több mint egy hónap. Nem mintha nem történt volna rengeteg érdekes és izgalmas dolog az elmúlt időben. Csak valahogy az orosz hölgynek sem ideje, sem kedve nem volt az íráshoz. Egy idő után azonban úgy döntött, mégis papírra veti néhány gondolatát. Így hát újfent nekifogott az írásnak.
Ezen sorok írása közben nem állt szándékában teljes és részletes beszámolót adni az elmúlt egy hónap eseményeiről, mert ha e feladatnak nekiesne, egyáltalán nem jutna ideje aludni az éjjel. Ehelyett úgy határozott, hogy inkább meglebegteti egy jövendőbeli vállalkozásának néhány részletét. Az orosz hölgyet már régóta foglalkoztatta az a gondolat, hogy a néha meglehetősen eklektikus (vagy esetleg: rendszertelen, csapongó...) emlékiratainak lejegyzése mellett belefogjon valami teljesen más (meg)írásába is. Természetesen nem valami szépprózát vagy lélegzetelállító tudományos értekezést tervezett írni! Arra gondolt, hogy a mostanában eléggé nagy számú olvasmányára való tekintettel talán érdemes volna egyfajta könyvösszefoglalót vagy kritikát lejegyezni ezekről a művekről (vagy legalábbis egy részükről), ezúton is átadva őket egy szélesebb olvasóközönségnek, esetleg az utókornak. A mostani emlékiratokhoz hasonló írásgyűjtemény lenne, viszont sokkal rend(szer)ezettebb és néhol jobban kimunkált. Az egyes ismertetők/kommentárok/személyes beszámolók angolul lennének írva. Maga az egész talán picit nagyobb reklámot is kapna.
Madame Chauchat már régebben tett elhatározásokat ilyesféle dolgok megírására, azonban mindeddig nem sikerült ezeket megvalósítania. Úgy érezte, eljött az idő, hogy mindez megváltozzék.

"Exam", határmezsgye, sok jó

Pontosan egy hete volt annak, hogy Madame Chauchat egy kedves barátjával megtekintette Csehov: Három nővér című drámáját a Nemzeti Színházban. Tette ezt azután, hogy az egész szombat délelőttjét egy nyelvi labor boxában töltötte, ahol több mint négy órán keresztül ostobábbnál ostobább feladatokat oldott meg: angol nyelvi vizsgáról volt szó (TOEFL), az egyetemi jelentkezésekhez kellett. Ezen kellemetlen élmény után a rövid capuccino egy belvárosi kávézóban, majd pedig a délutáni siesta valódi felüdülésként hatottak. De a java csak este következett!
Chauchat asszony rég szórakozott olyan jól színházban, mint az egy héttel ezelőtti szombat estén. Jó helyen is ültek, kellemes színházas légkör is volt (hogy ez pontosan milyen, azt az orosz hölgy nem tudná megmondani, így nem is próbálkozik vele), viszont az este valódi örömét természetesen a darab jelentette.
Az egyik legjobb az a Csehov-drámákban, hogy nem lehet igazán eldönteni, esetükben tragédiáról vagy komédiáról van-e szó. Nincs ez másképp a Három nővér esetében sem: Tuzenbach halála nyilván tragikus, de ettől az egész darab aligha válik azzá. Főként "visszamenőlegesen" nem: a vérbeli tragédiának mindig (jobban mondva: hagyományosan) van egy "felvezetése" - olyan események láncolata, amelyeknek végén a tragikus esemény szinte szükségszerűen bekövetkezik, mintha a drámai szüzsének nem is lenne más "választása", csak a saját, előre elrendelt végzetének a beteljesítése. Csehovnál ez nincs így. Nála a tragikusnak érezhető esemény csak úgy bekövetkezik, különösebb előzmények nélkül, általában váratlanul és a legtöbbször meglehetősen diszkréten (pl. halljuk a pisztolylövést, de nem látjuk a holttestet). Maguk a főszereplők sem igazán tragikusak, hiszen kisszerű, korlátolt létezésüket Csehov ugyan mesterien megrajzolja, viszont rögtön hozzájuk is ad olyan részleteket, amelyek az előbbieket kiforgatják, komolytalanná, nevetségessé teszik. A sokak által furcsának, gyakran élvezhetetlennek mondott szereplői megjegyzések vagy hosszabb monológok mögött felsejlik a tragikum ábrázolásának szándéka (és minden bizonnyal az is, ami e mögött van: a szubjektum létének legnagyobb kérdései, amelyek között kiemelt szerepet kap a boldogságkeresés), azonban a mindent átható irónia nem engedi, hogy emez teljes valójában megmutatkozzék. A dráma szereplőit minden - egyébként vitathatatlanul valóságos - nyomorúságuk ellenére valahogy mégsem lehet komolyan venni. Ezért volt nagyon elégedett Chauchat asszony a nemzetis rendezéssel: a közönség hahotái közepette a darab komoly üzenete is átjött, a rendezés nem csúszott át sem egy nehezen élvezhető fél-abszurd moralizálásba, sem egy Csehovhoz méltatlan komolytalan bohózatba. Minden egy jól kijelölt határon mozgott, és ez így volt jól. Az orosz hölgy valóban önfeledten derült egyes jeleneteken, ami bizonyítja a színészek vitathatatlanul színvonalas játékát. Talán a Mását alakító Schell Judit tetszett neki a legjobban, legalábbis az este után így érezte.
Az előadás után arra a következtetésre is eljutottak a kedves barátjával (akinek szintén nagyon tetszett a darab), hogy ha minden produkció ilyen színvonalas volna, a Nemzeti valóban egy kiemelkedő színház lehetne. (Bár sokan azt mondják, hogy már így sem áll messze ettől a céltól.) Az biztos, hogy azok, akik különböző "egyéb" okoktól vezérelve nem látogatják az Alföldi-vezette intézményt, sok jóból kimaradnak. Ha másból nem, egy kellemesen eltöltött szombat estéből, amely méltó zárása volt egy fontos és kellően dolgos napnak.

"Itt van az ősz, itt van ujra"

"Az őszről akarok írni. Őszi estékről. Olyanokról, mint a mostani. Munka és írások fölé görnyedve múlatni az időt, néha kinézve a konyhába, hátha az utolsó csersavmolekulák is kioldódtak már a teafilterből. Lehúzott redőny és zárt ablakok mellett ülni az íróasztalnál, és tanulni. (Hiányzik a nyári és kora őszi nyitott ablak.) Ülni, tanulni, dolgozni, írni. Amikor kint már sötét van, bent meg világos és meleg, a megszokott vasárnap esti tevékenységek mindig nehezebbé válnak. Sosem voltam az az ember, aki a vasárnapot a pihenésnek szánta. Régen sem, mostanában pedig végképp nem. Túl drága az emberi idő, hogy egy egész napot felelőtlenül a pihenésnek nevezzünk ki.
Szóval bent meleg van és fény, kint pedig sötét és hideg. Nem is ez zavarna, hanem az őszi estéknek az a tulajdonsága, hogy mindez bezárkózásra kényszerít. Bezárkózásra és magányra. Jó lenne ilyenkor a szélben kint sétálni valakivel, beülni valahova meginni vagy enni valamit. De ezt most nem lehet. Munka van és magány van. Monotonitás ugyanakkor nincs, és mindennapi szürkeség sincsen. Csak jó volna, ha lenne itt valaki "társaság", és ha mindez nem a világ végén történne. Mert itt még beülni vagy kimenni sem lehet sehova.
És nincs rossz közérzet sem, mert ez az évszak ilyen. Ilyennek kell lennie évről-évre. Sötétedőnek, évődésre késztetőnek, otthontartónak, hidegnek. Nincs vele semmi baj, csak hirtelen jött.
Meglepett."

Témák, tanulmányok, testmozgás

Lassan, de biztosan végül eldőlni látszott, melyek is lesznek Madame Chauchat szakdolgozattémái. Mivel a záródolgozat portfóliós, ezért három részből kell állnia: francia irodalom, nyelvészet és civilizáció. Az irodalmi rész Prosper Mérimée La Vénus d'Ille c. fantasztikus elbeszélését elemzi mítoszkritikai és poétikai szempontok alapján. Ez egyben részét képezi Chauchat asszony készülő (újabb) TDK-dolgozatának, melyben néhány Mérimée-novella hasonló jellegű elemzését végzi el, kiegészítve egyéb elemzési szempontokkal. Ez utóbbi munka sokkal nagyobb volumenű (és egyébként izgalmasabb is), mint egy portfólió-rész. Azonban a rövid dolgozatokat is muszáj megírni. A nyelvészeti rész mégsem a szleng körül alakul, hanem egy Mérimée-novella (Vision de Charles XI) fordítását fogja tartalmazni: ha már lehetőség van egzakt nyelvészkedés helyett fordításra, akkor már miért ne legyen az? A feladat könnyen teljesíthető és viszonylag gyorsan megy. A civilizációs szakdolgozat izgalmas témát érint: Hélène Cixous 1975-ös radikális feminista kiáltványával (Le Rire de la Méduse) foglalkozik. Igyekszik feltárni a szerző legfontosabb célkitűzéseit, melyekkel a legváltozatosabb területeken sürgette a forradalmi átalakulásokat, és egyben rövid áttekintést ad a korszak néhány más meghatározó gondolkodójáról és azok követeléseiről. A dolgozatok mindegyike jól haladt, a nyelvészet kivételével a többin már csak az utolsó simításokat kellett megtenni. És a határidő (december első hete) még igen messze volt...
Ezzel együtt az orosz hölgy külföldi továbbtanulási tervei is jól alakultak. Legalábbis az információszerzés és a felvételi eljárás megkezdése. Nagyon részletekbe bocsátkozni ezen lapokon mégsem mer, mert hiszen aki előre iszik a medve bőrére... Ugyan egyelőre nem nagyon volt mit inni.
Az egyetemi utolsó féléve meglehetősen érdekesnek bizonyult, végre néhány olyan órával, amelyek valóban érdekelték. A kampuszon viszont mostanában elég kevés időt töltött, azt is szinte csak az órákon, így régi ismerősökkel találkozni nem igazán adódott lehetősége. Ehhez hozzá tartozik az is, hogy egy jó részük már végzett az egyetemen, és vagy mesterképzésre mentek, vagy dolgozni valahová, így többé már nem (vagy csak keveset) fordultak meg a Trefort-kert környékén. Az egyetem mellett Chauchat asszony elkezdett rendszeresen sportolni is, amelytől egyrészt jobb fizikai erőnlétet és külsőt, másrészt kikapcsolódást és stresszcsökkenést remélt. Már nem is mindig hiányzott neki az edzőtársaság: magában is jól elvolt, úgy talán még gyorsabban is haladt. Persze B. társasága mindig jócskán felderítette és motiválta. Innentől kezdve ügyelnie kell majd arra, hogy megtalálja a helyes egyensúlyt az egyetem, az otthoni munkák (pl. szakdolgozatírás vagy angoltanulás) és a sport között. Az orosz hölgy remélte - sőt: titkon tudta is -, hogy mindezt sikerülni fog előbb-utóbb elérni. Ezen az őszön elég bizakodó és meglehetősen nyugodt volt. És ez így volt jól.

Későn kelés, apró ügyek, Facebook

Madame Chauchat a mai napját nem igazán nevezhette hasznosnak.
Voltak olyan napok, mint például a mai, amikor úgy érezte, nem csinált semmi fontosat. Csak tengett-lengett. Reggel későn kelt, utána viszonylag lassan és hosszan netezett, majd ugyanazzal a tempóval megreggelizett (dél körül). És bár elhatározta, hogy már a délelőttjét a szakdolgozatírásnak fogja szentelni, a dologból nem lett semmi. Még este sem. A köztes (tkp. délutáni) időben elment bevásárolni, szoláriumba és egy GSM-boltba "kiüttetni" egy mobiltelefont, hogy egy kedves barátja (aki történetesen egy másik mobiltársaság előfizetője) is tudja használni. Jobban mondva a mobil ezentúl az övé addig, ameddig nem vesz magának egy sokkal jobb és korszerűbb készüléket. A szoláriumban először fordult elő vele, hogy várakoznia kellett az "állóra", mert az éppen használatban volt. Meglepetésére egy 40 körüli, nem is túlságosan fancy úr jött ki belőle - Chauchat asszony revideálta is rögtön az elképzeléseit a szoláriumba járók tipológiájáról. Később egy meg nem nevezendő hipermarketben viszonylag sok pénzt hagyott ott, de nem volt kár érte, hiszen rengeteg mindent vett. Többek között olyan müzliszeleteket is, amelyek kitűnően illeszkedtek az új, immár egészségtudatosabb diétájába.
Ugyanannak a napnak az estéje viszont sok idegeskedéssel telt, mivel Madame Chauchat-t felháborította a Facebook felhasználóbarátnak és etikusnak egyáltalán nem mondható azon funkciója, miszerint a biztonsági és bizalmassági paraméterek meg tudnak változni automatikusan aszerint, hogy milyen frissítéseket eszközöl a cég az oldal egyéb funkcióiban és részleteiben. Eltelt némi idő, mire az orosz hölgy mindent észrevett, ami megváltozott, és mire mindezeket helyreállította. De megérte: újból minden a régi. Egy ideig...
Hogy az este további része miket tartogatott, azt ezen sorok írásakor még nem tudhatta. Némi olvasást még egészen biztosan, de mást valószínűleg nem. Itt az ideje pihenni. A holnapi egy hosszú nap lesz.

Péniszirigység, kettős kasztráció, maszkulin szemüveg

Íme egy részlet Madame Chauchat francia civilizációs portfóliójának egyik alapszövegéből:

Egyébként nem látszik-e, hogy a szövegeimben a pénisz állandóan jelen van, hogy helyet és vonzerőt biztosítok a számára? De, bizo­nyára. Mindent akarok. Vele egészen egésznek akarom magam. Miért fosztanám meg magam egy résztől magunkból? Mindent akarok tehát magunkból. Persze, hogy a nő irigyli, szerető és nem féltékeny „irigy­séggel". Nem azért, mert kasztrálva van, hanem mert ő az a megrö­vidített, aki csordultig akar töltődni, az a megsebzett, aki vigaszta­lódni akar, és bosszút állni. Nem akarok olyan péniszt, amellyel a testemet díszíteném fel. Hanem a másikra a másikért vágyom, az egészre, egészként; mert élni annyit jelent, mint mindent akarni, ami van, ami él, és úgy akarni, hogy éljen. A kasztráció? Másnak mesél­jék! Milyen egy hiányból származó vágy? Egy egészen kicsi vágy. Az a nő, aki hagyja, hogy a nagy fallosz fenyegesse, a fallosz sürgető instanciájának cirkuszától ámultan, melyet a Derék mester irányít dobszóval, az a nő a tegnapé. Még léteznek a hajdani nők, számos és könnyű áldozatai a jó öreg bohózatoknak, akár az első és néma válto­zatban, a testükön, mint régen, a meredező arany fallosz teoretikus emlékszobrával, melyet sosem látnak merevedni, női titánként elnyúlva a remegésük által keltett hegyek alatt. Akár ma, infáns korszakukból kilépvén, mikor hirtelen ott látják magukat az analitikus birodalom felépítői által ostromlottan, és mihelyt megfogalmazzák az új, mez­telen, névtelen és felbukkanásával gyengédséget kiváltó vágyat, máris itt állnak megfürösztve az új vének által, és hopp! a homályos, a modernitás ruhájába öltözött interpretáció démona eladja nekik, hamisan csillogó jelölőknek álcázva, ugyanazokat a bilincseket és más lelán­coló csecsebecséket: ez a második változat, szemérmes lealacsonyításuk „felvilágosulása". Melyik kasztrációt részesíted előnyben? Melyi­két szereted jobban, az anyáét vagy az apáét? Ó, jaj de sép a semed, nézd, sép kislány, vedd meg tőlem a szemüvegem, és meglátod: az Igazság-Én majd megmondja neked mindazt, amit hinned kell. Húzd az orrodra, és vess egy fetisiszta pillantást (azt, hogy az vagy, én, a másik analizáló, elmondom neked) a testedre, és a másik testére. Látod? Nem? Várj, mindent megmagyarázunk, és végre megtudod majd, hogy a neurotikusok melyik fajtájával állsz rokonságban. Ne mozogj, megalkotják a portrédat, hogy aztán minél hamarabb hozzá hasonlatossá tedd magad.

(Hélène Cixous: A medúza nevetése /fordította Kádár Krisztina/, in Testes könyv II., szerk. Kiss Attila Atilla - Kovács Sándor - Odorics Ferenc, Szeged, Ictus és JATE, 1996-97.)

Új szemeszter, ősz, "Papa Don't Vogue!"

Megkezdődött az egyetem. Remélhetőleg az utolsó félév az ELTÉ-n. Madame Chauchat-nak nem lett túl sok órája: mindössze csak négy, de ezek legalább érdekesnek ígérkeztek. Úgy látszik, végre elérkezett az ideje annak, hogy a korábbi néhány kivételtől eltekintve olyan órákra is tudjon járni, amelyek valóban érdeklik. Megérte három évet várni...
Az olvasmányok is megszaporodtak, jelentkeztek az első exposék, feltűntek külföldi (francia) diákok az órákon, felújult a menzai ebédelések gyakorlata stb. Egyszóval: megkezdődött az egyetem. Az orosz hölgynek jól esett kicsit visszazökkenni ebbe a megszokott kerékvágásba, ugyanakkor rengeteg más dolga is volt ezek mellett, illetve hozzájuk kapcsolódva. Különösen a külföldi egyetemekre történő jelentkezések foglalták el sok idejét. Viszont nagyon bízott benne (és talán valahol a lelke mélyén tudta is), hogy valami biztosan össze fog jönni.
A budapesti időjárás kissé ősziesre fordult, hűvösebbek lettek a reggelek, korábban sötétedett este. Chauchat asszonynak eszébe jutottak a bordeaux-i őszi napok, melyeken kedves lakótársával együtt ballagtak az egyetemre, együtt jöttek haza, vásároltak, sétáltak. Kellemes hónapok voltak. Szerencsés a helyzetük azoknak, akik éppen most vesznek részt az Erasmus-programban, így például Chauchat asszony két barátjának is, akik Lille-ben töltik a séjourt. Nagy lehetőségek ezek, nem szabad őket kihagyni.
Madame Chauchat, midőn ezeket a sorokat írja, igencsak fáradtnak érezte magát, hiszen előző este ellátogatott néhány barátjával egy partiba, amelynek nem a reggelig tartó impulzusai szívták le az energiáját, hanem inkább a zene színvonala. Az orosz hölgy még sosem volt tematikus zenéjű buliban: a téma Madonna volt, "mixelve és natúrban". Sajnos, nem hogy Madonnát alig játszottak, hanem a többi számot is vagy "natúrban" adták le (értsd: úgy, hogy nem lehetett rá táncolni), vagy pedig egy olyan mixben, amihez senki sem tudott hozzászólni (pl. Lady Gaga Lovegame c. száma alá egy cigányos-klezmeres "hegedűbasszust" nyomtak...). Chauchat asszony mostani higgadt - és némileg kipihent - fejével úgy gondolja, hogy a hajnal folyamán nem menekültek el elég gyorsan a helyről. Hamarabb kellett volna, akkor talán nem okozott volna ekkora csalódást. Többet ilyet soha.