Diploma

A mai napon Madame Chauchat lediplomázott.
Az a szűk (bő?) két hét, amelyet a záróvizsgára való készülésre szánt, elegendőnek bizonyult és meghozta a várt sikert. A bizottság nagyon elégedett volt, az orosz hölgy pedig külön örült, hogy olyan tételt is húzott, amelyben kifejezetten otthon érezte magát, és amelyről szívesen beszélt (A modern francia regény és a metafikció). A záróvizsgára kapott ötös érdemjegy az egyetemi tanulmányainak végét is jelentette, már ami a BA-képzést (egyetemi alapképzés) illeti. Ahogy az egyik kedves barátja mondta: egy korszak zárult le. Valóban. Három és fél rengeteg munkával és tanulással eltöltött év eredménye ez, amelyhez társult egy nem kisebb jelentőségű emberi (baráti) kapcsolatrendszer kiépítése is. Madame Chauchat összességében nagyon elégedett volt mind a vizsgán nyújtott teljesítményével, mind az összegyetemi eredményeivel. Diplomás ember lett, egyetemi végzettséggel bíró értelmiségi. Örült ennek. Nagyon.

Szilveszter, Wolf Kati, záróvizsga

Madame Chauchat-nak nagyon jól telt a Szilveszter éjszaka. A barátaival töltötte először egy házi jellegű ünnepen, később pedig egy klubban, ahova máskor is gyakran szoktak járni. Az orosz hölgy ugyanakkor szilárdan meg volt arról győződve, hogy a december 31. "parti-imperatívusza" valójában nagyon hiábavaló és mondén dolog. Ugyan mi értelme az évnek pont ezen a napján ennyire kötelező jelleggel (mert az emberek többsége ezt igenis kötelezőnek érzi) partikba indulni? Miben különbözik ez az éjjel a többitől? Nyilván semmiben. Ennek ellenére jó volt kiruccanni az éjszakába. Nem volt mellékes az sem, hogy a választott éjszakai klub nem kisebb személyiségnek, mint magának Wolf Katinak adott otthont, aki egy rövid újévi koncerttel kedveskedett a közönségnek. Sőt - ahogy számos fotó is tanúskodik róla -, a koncert után is ott maradt bulizni a vidám fiatalokkal. Az orosz hölgy nem is gondolta volna róla, hogy ennyire "belevaló".
Az újévi láz elmúltával ismét elkezdődtek a szürke hétköznapok (véletlenül sem fehérek, mivel hó egyáltalán nem esett kb. karácsony előtt óta), amelyek egyet jelentettek Chauchat asszony számára a záróvizsgára (régi szóhasználattal: államvizsgára) való felkészüléssel. A dolog 3x10 tétel megtanulását (illetve átismétlését) foglalta magában a január 17-i vizsgáig. A 10-10-10 tétel a francia irodalom, nyelvészet és országismeret (civilizáció) területeit volt hivatott lefedni. A tanulás nem járt sok fáradsággal, mivel javarészt úgyis alaposan ismert dolgokról volt szó. Viszont le kellett ülni az íróasztal elé, ami elég szokatlannak tűnt... Az orosz hölgynek emellett lesz még egy apró vizsgája a modern regény elméletéről és a kánonjába tartozó néhány műről éppen a záróvizsga írásbelijének napján. Sajnos, ügyesebben nem lehetett megoldani.
Arra, hogy mi lesz a záróvizsga után, egyelőre még nem gondolt. Illetve gondolt, de felesleges lett volna emiatt emésztenie magát. Amúgy is sok stresszt okozott a várakozás az MA-jelentkezésekre. Legalább ezeknek lenne lassan eredményük!

Merry Christmas!

"Az ilyen pillanatok azok, amelyek idején biztosan nem érdemes (vagy nem szabad) tollat ragadni. Vagy éppenséggel csak ilyenkor érdemes? Nem tudom eldönteni.
Mindenesetre a karácsony eltelt. Most számlálgatom vissza az utolsó perceit, amik viszont lassan telnek. Nem írom azt, hogy "amelyek viszont lassan telnek", pedig úgy volna helyesebb nyelvtanilag, de ez most nem érdekel. Úgy indultam neki az év végi ünnepeknek, hogy "Na ez most biztosan nagyon szar lesz." Ami azt illeti, nem tévedtem sokat, így visszagondolva. Legalábbis a végén valami elromlott. Számolgatom vissza az ünnep utolsó perceit, mert nem tudok egyebet kezdeni magammal. Sok dologgal továbbra is elégedetlen vagyok, mások inkább zavarnak régtől fogva, megint mások már idegesítenek, de a lényegük közös: minden ugyanolyan, mint volt. És ez most frusztrál, de nagyon.
Az utóbbi időben írni sincs kedvem. Pedig sok jó és örömteli dolog is történik. Máskor hozzátenném azt a "bölcs" mondást is (az ilyen bölcs mondások különben általában hatalmas közhelyek, ami erősen megkérdőjelezi az állítólagos bölcs voltukat), miszerint a rossz dolgok mindig többnek látszanak és súlyosabbnak mutatkoznak meg, mint a jók, pedig - állítják sokan - valójában a jók még talán picivel többen is vannak. Ez bizonyára így van (mert a bölcs mondások általában annyira általánosak és - mondjuk ki! - primitívek, hogy valószínűleg igazak), de ez most kevéssé vigasztal. Lehet, hogy az írás nem nekem való. Az utóbbi időben ugyanezt gondolom az olvasásról is. Meg az egész entellektüel-létről. Sok ez nekem. Terveznék inkább ruhákat. És foglalkoznék többet saját magammal. Rám férne.
Az írás szedett-vedett stílusa és "sefülesefarkassága" bizonyítja, hogy most őszinte voltam. Én mindig csak ilyen "meta" vagyok."

Hosszú szünet, új vállalkozás

Sok idő telt el azóta, hogy Madame Chauchat utoljára tollat ragadott. Több mint egy hónap. Nem mintha nem történt volna rengeteg érdekes és izgalmas dolog az elmúlt időben. Csak valahogy az orosz hölgynek sem ideje, sem kedve nem volt az íráshoz. Egy idő után azonban úgy döntött, mégis papírra veti néhány gondolatát. Így hát újfent nekifogott az írásnak.
Ezen sorok írása közben nem állt szándékában teljes és részletes beszámolót adni az elmúlt egy hónap eseményeiről, mert ha e feladatnak nekiesne, egyáltalán nem jutna ideje aludni az éjjel. Ehelyett úgy határozott, hogy inkább meglebegteti egy jövendőbeli vállalkozásának néhány részletét. Az orosz hölgyet már régóta foglalkoztatta az a gondolat, hogy a néha meglehetősen eklektikus (vagy esetleg: rendszertelen, csapongó...) emlékiratainak lejegyzése mellett belefogjon valami teljesen más (meg)írásába is. Természetesen nem valami szépprózát vagy lélegzetelállító tudományos értekezést tervezett írni! Arra gondolt, hogy a mostanában eléggé nagy számú olvasmányára való tekintettel talán érdemes volna egyfajta könyvösszefoglalót vagy kritikát lejegyezni ezekről a művekről (vagy legalábbis egy részükről), ezúton is átadva őket egy szélesebb olvasóközönségnek, esetleg az utókornak. A mostani emlékiratokhoz hasonló írásgyűjtemény lenne, viszont sokkal rend(szer)ezettebb és néhol jobban kimunkált. Az egyes ismertetők/kommentárok/személyes beszámolók angolul lennének írva. Maga az egész talán picit nagyobb reklámot is kapna.
Madame Chauchat már régebben tett elhatározásokat ilyesféle dolgok megírására, azonban mindeddig nem sikerült ezeket megvalósítania. Úgy érezte, eljött az idő, hogy mindez megváltozzék.

"Exam", határmezsgye, sok jó

Pontosan egy hete volt annak, hogy Madame Chauchat egy kedves barátjával megtekintette Csehov: Három nővér című drámáját a Nemzeti Színházban. Tette ezt azután, hogy az egész szombat délelőttjét egy nyelvi labor boxában töltötte, ahol több mint négy órán keresztül ostobábbnál ostobább feladatokat oldott meg: angol nyelvi vizsgáról volt szó (TOEFL), az egyetemi jelentkezésekhez kellett. Ezen kellemetlen élmény után a rövid capuccino egy belvárosi kávézóban, majd pedig a délutáni siesta valódi felüdülésként hatottak. De a java csak este következett!
Chauchat asszony rég szórakozott olyan jól színházban, mint az egy héttel ezelőtti szombat estén. Jó helyen is ültek, kellemes színházas légkör is volt (hogy ez pontosan milyen, azt az orosz hölgy nem tudná megmondani, így nem is próbálkozik vele), viszont az este valódi örömét természetesen a darab jelentette.
Az egyik legjobb az a Csehov-drámákban, hogy nem lehet igazán eldönteni, esetükben tragédiáról vagy komédiáról van-e szó. Nincs ez másképp a Három nővér esetében sem: Tuzenbach halála nyilván tragikus, de ettől az egész darab aligha válik azzá. Főként "visszamenőlegesen" nem: a vérbeli tragédiának mindig (jobban mondva: hagyományosan) van egy "felvezetése" - olyan események láncolata, amelyeknek végén a tragikus esemény szinte szükségszerűen bekövetkezik, mintha a drámai szüzsének nem is lenne más "választása", csak a saját, előre elrendelt végzetének a beteljesítése. Csehovnál ez nincs így. Nála a tragikusnak érezhető esemény csak úgy bekövetkezik, különösebb előzmények nélkül, általában váratlanul és a legtöbbször meglehetősen diszkréten (pl. halljuk a pisztolylövést, de nem látjuk a holttestet). Maguk a főszereplők sem igazán tragikusak, hiszen kisszerű, korlátolt létezésüket Csehov ugyan mesterien megrajzolja, viszont rögtön hozzájuk is ad olyan részleteket, amelyek az előbbieket kiforgatják, komolytalanná, nevetségessé teszik. A sokak által furcsának, gyakran élvezhetetlennek mondott szereplői megjegyzések vagy hosszabb monológok mögött felsejlik a tragikum ábrázolásának szándéka (és minden bizonnyal az is, ami e mögött van: a szubjektum létének legnagyobb kérdései, amelyek között kiemelt szerepet kap a boldogságkeresés), azonban a mindent átható irónia nem engedi, hogy emez teljes valójában megmutatkozzék. A dráma szereplőit minden - egyébként vitathatatlanul valóságos - nyomorúságuk ellenére valahogy mégsem lehet komolyan venni. Ezért volt nagyon elégedett Chauchat asszony a nemzetis rendezéssel: a közönség hahotái közepette a darab komoly üzenete is átjött, a rendezés nem csúszott át sem egy nehezen élvezhető fél-abszurd moralizálásba, sem egy Csehovhoz méltatlan komolytalan bohózatba. Minden egy jól kijelölt határon mozgott, és ez így volt jól. Az orosz hölgy valóban önfeledten derült egyes jeleneteken, ami bizonyítja a színészek vitathatatlanul színvonalas játékát. Talán a Mását alakító Schell Judit tetszett neki a legjobban, legalábbis az este után így érezte.
Az előadás után arra a következtetésre is eljutottak a kedves barátjával (akinek szintén nagyon tetszett a darab), hogy ha minden produkció ilyen színvonalas volna, a Nemzeti valóban egy kiemelkedő színház lehetne. (Bár sokan azt mondják, hogy már így sem áll messze ettől a céltól.) Az biztos, hogy azok, akik különböző "egyéb" okoktól vezérelve nem látogatják az Alföldi-vezette intézményt, sok jóból kimaradnak. Ha másból nem, egy kellemesen eltöltött szombat estéből, amely méltó zárása volt egy fontos és kellően dolgos napnak.

"Itt van az ősz, itt van ujra"

"Az őszről akarok írni. Őszi estékről. Olyanokról, mint a mostani. Munka és írások fölé görnyedve múlatni az időt, néha kinézve a konyhába, hátha az utolsó csersavmolekulák is kioldódtak már a teafilterből. Lehúzott redőny és zárt ablakok mellett ülni az íróasztalnál, és tanulni. (Hiányzik a nyári és kora őszi nyitott ablak.) Ülni, tanulni, dolgozni, írni. Amikor kint már sötét van, bent meg világos és meleg, a megszokott vasárnap esti tevékenységek mindig nehezebbé válnak. Sosem voltam az az ember, aki a vasárnapot a pihenésnek szánta. Régen sem, mostanában pedig végképp nem. Túl drága az emberi idő, hogy egy egész napot felelőtlenül a pihenésnek nevezzünk ki.
Szóval bent meleg van és fény, kint pedig sötét és hideg. Nem is ez zavarna, hanem az őszi estéknek az a tulajdonsága, hogy mindez bezárkózásra kényszerít. Bezárkózásra és magányra. Jó lenne ilyenkor a szélben kint sétálni valakivel, beülni valahova meginni vagy enni valamit. De ezt most nem lehet. Munka van és magány van. Monotonitás ugyanakkor nincs, és mindennapi szürkeség sincsen. Csak jó volna, ha lenne itt valaki "társaság", és ha mindez nem a világ végén történne. Mert itt még beülni vagy kimenni sem lehet sehova.
És nincs rossz közérzet sem, mert ez az évszak ilyen. Ilyennek kell lennie évről-évre. Sötétedőnek, évődésre késztetőnek, otthontartónak, hidegnek. Nincs vele semmi baj, csak hirtelen jött.
Meglepett."

Témák, tanulmányok, testmozgás

Lassan, de biztosan végül eldőlni látszott, melyek is lesznek Madame Chauchat szakdolgozattémái. Mivel a záródolgozat portfóliós, ezért három részből kell állnia: francia irodalom, nyelvészet és civilizáció. Az irodalmi rész Prosper Mérimée La Vénus d'Ille c. fantasztikus elbeszélését elemzi mítoszkritikai és poétikai szempontok alapján. Ez egyben részét képezi Chauchat asszony készülő (újabb) TDK-dolgozatának, melyben néhány Mérimée-novella hasonló jellegű elemzését végzi el, kiegészítve egyéb elemzési szempontokkal. Ez utóbbi munka sokkal nagyobb volumenű (és egyébként izgalmasabb is), mint egy portfólió-rész. Azonban a rövid dolgozatokat is muszáj megírni. A nyelvészeti rész mégsem a szleng körül alakul, hanem egy Mérimée-novella (Vision de Charles XI) fordítását fogja tartalmazni: ha már lehetőség van egzakt nyelvészkedés helyett fordításra, akkor már miért ne legyen az? A feladat könnyen teljesíthető és viszonylag gyorsan megy. A civilizációs szakdolgozat izgalmas témát érint: Hélène Cixous 1975-ös radikális feminista kiáltványával (Le Rire de la Méduse) foglalkozik. Igyekszik feltárni a szerző legfontosabb célkitűzéseit, melyekkel a legváltozatosabb területeken sürgette a forradalmi átalakulásokat, és egyben rövid áttekintést ad a korszak néhány más meghatározó gondolkodójáról és azok követeléseiről. A dolgozatok mindegyike jól haladt, a nyelvészet kivételével a többin már csak az utolsó simításokat kellett megtenni. És a határidő (december első hete) még igen messze volt...
Ezzel együtt az orosz hölgy külföldi továbbtanulási tervei is jól alakultak. Legalábbis az információszerzés és a felvételi eljárás megkezdése. Nagyon részletekbe bocsátkozni ezen lapokon mégsem mer, mert hiszen aki előre iszik a medve bőrére... Ugyan egyelőre nem nagyon volt mit inni.
Az egyetemi utolsó féléve meglehetősen érdekesnek bizonyult, végre néhány olyan órával, amelyek valóban érdekelték. A kampuszon viszont mostanában elég kevés időt töltött, azt is szinte csak az órákon, így régi ismerősökkel találkozni nem igazán adódott lehetősége. Ehhez hozzá tartozik az is, hogy egy jó részük már végzett az egyetemen, és vagy mesterképzésre mentek, vagy dolgozni valahová, így többé már nem (vagy csak keveset) fordultak meg a Trefort-kert környékén. Az egyetem mellett Chauchat asszony elkezdett rendszeresen sportolni is, amelytől egyrészt jobb fizikai erőnlétet és külsőt, másrészt kikapcsolódást és stresszcsökkenést remélt. Már nem is mindig hiányzott neki az edzőtársaság: magában is jól elvolt, úgy talán még gyorsabban is haladt. Persze B. társasága mindig jócskán felderítette és motiválta. Innentől kezdve ügyelnie kell majd arra, hogy megtalálja a helyes egyensúlyt az egyetem, az otthoni munkák (pl. szakdolgozatírás vagy angoltanulás) és a sport között. Az orosz hölgy remélte - sőt: titkon tudta is -, hogy mindezt sikerülni fog előbb-utóbb elérni. Ezen az őszön elég bizakodó és meglehetősen nyugodt volt. És ez így volt jól.